Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - Nyikándr Iljákov: Hétköznapi dalok (vers, ford.: Barkó Endre)
Megpirkad túl a távoli liget, A kakas már harmadszor rikkan, Szomszédlány velem van, nem siet, Megkötött rabszívem fogva van. A '-júniusi éj hamar röpül, Tücsök cirpel, szerte csengő cseng, Én állok, beszélek végtelenül, Szívem szerelme egyre zeng ... És most, ahogy emlékszem, A bűnös az elröpült tavasz, Hisz a szerelem: kristály érzelem, Csupa finom, törékeny vágy, vigasz. Ne hívd korán a csillagszem-varázst, Szíved elönti bűvös fénye, Hisz megértem ezt a szívdobogást, Mint egy tizenhét éves legény ke.- o Isten veled, drágám, édesem, Emeld reám mégegyszer szemed, Hisz mire gyűjtöttem, erőm sosem Volt, aratni sorsom már nem enged! Rádtaláltam: tűz a vízre, - mégis Lángoló szív hűs víztől kialudt. Kakukkmadár vagy, csaló és hamis, Csapongó röptű, sohasem nyugodt. Másnak se új, a kakukk oly madár, Nem fér meg soká, idegen... Feldereng a bölcső, kis szoba vár, A gyermekünk! - de állj meg már, Kakukklány netn lesz nejem! Isten veled, drágám, édesem, Emeld reám még egyszer szemed, Hisz mire gyűjtöttem, erőm sosem Volt, aratni sorsom már nem enged! E fa alatt kaptam akkor Szerelem igézetét. S fehér a hótól a vidék, Lám, a közel s a messzeség, főbb volna már, ha fűrészelnék, S messze innen elvinnék. Lám, ha józanabb a mámor, Lám, ha akkor tudhatom, Hogy a szürke ruhád egykor Felidézni se tudom. — o Eh, köteg levél, sűrű vendég, Gyakran vártam a jöttéit; Őrzöm híven, hiánytalan, rég- Múlt szerelmem gyöngyeit. Most messze vagy, ott dolgozol, Hol a sztyeppi szél süvít, Szívemet a kurta sorok Felhevítik, felüdít. Könny fátyolén derengi át Te kedves arc, vonásidat... Vajh hamarabb hal ki a lány, Mint hogy felkel reggel a nap? Hogyha látok meghitt párokat, Erdőn, folyónál, kert alatt, Felidézi sors-csapásodat, Hogy vége lett, és távol vagy. Almomban látom, hogy jössz felém, Ösvényen, mezőn át, sebtiben ... főbb lesz a cinke, mi az enyém, Mint űzni darvat röptiben. Eh, köteg levél, sűrű vendég, Gyakran vártam jöttéit, Őrzöm híven, hiánytalan, rég- Múlt szerelmem gyöngyeit. Hóviharban nyög az erdő, Féktelen, de egy csak áll, - Csodálatos, titkos erő Esténként húz, voflZ alá; Kimegyek, - s mint kikeletkor Sehol a hó, zöld a rét, 1953Fordította: BARKÓ ENDRE
