Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - Dávid József: Pásztortűz (elbeszélés)
DÁVID JÓZSEF Pásztortűz Régen aszusodott annyi sok szőlő a Várhegy oldalán, mint azon az őszön, amikor Kopka Jani volt a pásztor. A gazdag termésnek azonban senki ise tudott örülni, mert ahogy mondogatták: ki tudja, ki fogja azt leszüretelni. A Nyírség felől napok óta egyre közelebbről hallatszott az ágyúdörgés. A falúban azt suttogták, hogy az oroszok már át is keltek a Tiszán. Ott rejtőznek a Bodrogköz erdeiben, nádasaiban, s csak arra várnak, hogy a Kárpátok felől a zempléni hegysor alatt, a Miskolcra vezető műúton elvonuljon az a temérdek német és magyar katonaság, aztán átlépik a Bodrogot is. Egyedül talán csak Kopka Jani hitt abban, hogy lesz iszüretelés, s méghozzá olyan, mint amilyen az ő életében még nem volt. Mert bár huszonhét évet megélt, az ő hátát puttony sose nyomta. De hogyan is nyomhatta volna, amikor azon születésétől kezdve púp éktelenkedett. Ráadásul az egyik lába is kurtább volt a másiknál, hát ki bízott volna az ilyen szerencsétlenre puttonyozást, amikor épkézláb és derék legényeknek sem volt gyerekjáték a meredek hegyoldalt egész nap járni. Most persze biztosan ráfanyalodnának, hiszen a falu színe-virága mind odavan a fronton. Az utóbbi hetekben már még az öregebbjét is elráncigálták, hidat őrizni, muni- ciós szekereiket vontató barmokat hajtani, vagy az Isten tudja hová. Ö most a férfi, a legjobban használható férfiember itthon, akivel a nyáron még az uraság is parolázott, s rábízta a nagy szőlőhegy őrzését. Ezen az őszön ő már nem guggolászik vödrével a szüretelő lányok, asszonyok, kölyökfiúk között, akik ... ó te jószagú úristen, de meg tudták alázni. Pedig hát mit tehet ő arról, hogy ilyen nyomorultnak született. Emiatt még édes szülei sem tudtak jó szemmel ránézni. Testvérei meg már kicsi kölök korában kilökték a nagy közös vacokról az istállóba. Most bezzeg jöttek a nénjei ‘kosarakkal, amikor édesedni kezdett a saszla, hogy így Janikám, meg úgy Öcsém: apánk odavan a sógoroddal együtt, és ott a sok éhes gyerek. Ha oldalra néznél, most lehetne egy kis pénzt csinálni . . . Hát csak ne lehessen most már. Még a szedett tőkesorökat is jobban megnézi majd a szüreten, mint az idegenét, s visszaráncigálja őket. Vissza bizony, még egy csilingért is, mert hogy ő most ezen a szüreten pallér lesz. Csak az a kár - suhogtatta görcsös pásztorbotját a levegőben olyanformán, mintha huszár lenne, lovon ülne, s valahol a fronton, ahol dörögnek az ágyúk, csattognak a kardok, ő is aprítaná az ellenséget -, hogy Szent Mihály estéjén nem lehet pásztortüzet gyújtani. Enélkül pedig olyan a szőlőpásztor, mint a kopasztott kakas. És szemébe villant a gyermekkora óta mindég megcsodált Szent Mihály napi pásztortüzek lobogása. A tűzrakást nemcsak az uraság, a hatóságok is megtiltották. Háború van. Minden elhangzott utasítás parancs. A méltóságos is azt mondta, hogy fiam, most maga is katona. Óh, ha igazán katona lehetne. Vagy legalább ez a pásztorkodás békebeli volna - sóhajtozott egyre gyakrabban, ahogy a Mihály napi este közeledett, s egyszer csak azon 5°í
