Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: Tűzből mentett papíron...

Március ióén még így ír a Kőszegi Hírlap: „Megindulunk kelet felé, visszük a fölszabadítást, s tudjuk, hogy a uniónk lesz a végső győzelem.” A nemzetvezető „áldásos” országjáró kőrútját járja, a lap szerint: „Járni tanítja az évtizedeken át elhanyagolt népet”. Pontosan egy hét múlva elérték a szovjet csapatok Vas megye határát, s alig huszonnégy órával később Kőszeg felszabadult. Milyen hatással volt a lélekmérgező propaganda Kőszeg és környéke, Nyugat- Dunántúl lakóira? Míg országosan 1943 őszétől - éppen a munkásosztály nyílt, háború­ellenes megmozdulásainak hatására - gyors, erőteljes bomlásnak indul a nydlaskeresztes párt, addig Vas .megyében éppen ellenkező tendenciákat figyelhetünk meg. Erősödik a hungarista mozgalom, a nyilaskeresztes párt a megye több falujában igen nagy befo­lyásnak örvend. A legnagyobb bázisa éppen Kőszegen van, ahol a párt több mint ezer tagot számlál.0 Azon túl tehát, hogy az országnak ez a legnyugatibb városa, a nyilas- keresztes pártnak e viszonylagos erőssége is közrejátszott abban, hogy Szálas-iék és az SS itt ütötték fel főhadiszállásukat 1944 végén. Kőszeg lett a náci pribékek utolsó vesztőhelye. Közvetlenül a felszabadulás előtt itt pusztítottak el 2500 személyt, köztük 260 politikai foglyot.6 S heteken, hónapokon át a tömegek félrevezetése, nacionalista és antikommuniista uszítás állt tevékenységük középpontjában. Nem szabad figyelmen (kívül hagyni azt sem, hogy az alig tízezer lelket számláló városka lakossága megduplázódott ezekben a hónapokban. Menekültek ezrei szállták meg házalt, alig volt olyan család, ahova ne költöztettek volna valakit, valakiket. A tömeg méreteire utal az .a jelmondat, .amely lépten-nyomon szemébe ötlött a kőszegi polgárnak azidőben: „Ne járj rendetlenül a járdán. Jobbszélen haladj, balra előzz!”7 S ez a túlságosan nagy méreteket öltött népesség-növekedés most egyáltalán nem azért kerül említésre, mert ekkora tömeg ellátása, foglalkoztatása önmagában is óriási gon­dot jelent. Elsősorban azért említjük meg, mert ennek a tömegnek egy jelentős része azután is Kőszegen maradt, hogy .a szovjet csapatok bevonultak a város történelmi falai közé. Amikor tehát a Kőszegi Szabad Nép első száma megjelent 1945. április 10-én, e tömeggel számolnia kellett. A lap munkatársainak tudomásul kellett venniük, hogy csak a főbűnösök menekültek el, .s legfeljebb azokat vitték még magukkal, akik hittek abban, hogy Németországban viszonylag könnyebben „átvészelik” a háborút, s majd a győzelem után visszatelepülnek. Egyszersmind itt hagyták annak az éveken át foly­tatott is az utolsó félévben .maximálisan felfokozott hazug propagandának minden szeny- nyét, mocskát, .amely egyszerű, de nagyon becsületes kisembereket is megmételyezett. Véletlen-e, hogy a Kőszegi Szabad Nép első számának címlapján kézi szedéssel ez a jelmondat-szerű szöveg olvasható: A Vörös Hadsereg nem gyilkol, nem rabol és nem akaszt. A Vörös Hadsereg a szabadságot és az igazi demokráciát hozta minden magyarnak!8 Azoknak .szólt ez elsősorban, akikbe a nyilas propaganda szinte belesütötte azt a hiedelmet, hogy a szovjet csapatok valamiféle leszámcióként érkeznek hozzánk. Hónapokon át azt olvashatták .a lapokban, hogy .a bolsevisták fölgyújtják a templomo­kat, megerőszakolják a nőket, (kirabolják a lakásokat, s aki ellenáll, azt megölik. Arról, ami az ország felszabadult részén történt ezekben az időkben, .szinte semmit nem tud­tak. Szálasiék vigyáztak arra, hogy .ami Debrecenből elindult, ne jusson el a Dunán­túlra, a tömegek ne tudjanak arról, hogy a Dunától keletre már ki&arjadtak az új élet első hajtásai. Ellenben gondolkodtak arról, hogy a lehető legrosszabbakat állítsák a felszabadult országrészekről. Nem átallották például .azt híreszteLni, hogy csordában terelik a -népeket Szibériába, rabszolgává teszik a férfiakat, nőket, a gyermekeket elsza­kítják szüleiktől és elhurcolják.9 Említésre méltó az a körülmény is, hogy az országnak ezen a -tájékán: Szombathe­lyen, de főleg Kőszegen nem táplálhatott reményeket, nem tárhatta fel az igazságot 42

Next

/
Thumbnails
Contents