Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 5. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczy Emőke: "Mit akar" a költő - és "mit tehet" a költő?

„Nem öl meg az igaz szó!

Az ige dühödt mivoltában is áldás.

Nem öl meg a leggyönyörűbb játék: a szó, csak megsebez s megjobbít, emberré hitelesít. . ,”8

Mégis: az ember fél az igazsággal szembenézni - fél attól, hogy az emberség igaz, nehéz, egyértelmű útját járja. (Elsősorban az egyed fél, s védekezésül hamis tudatot épít ki a maga számára. De mert a közösség az «gyedekből tevődik össze, így mindig fennáll a veszély, hogy a közösségi tudat is önáltató illúziókkal védekezik a puszta igazsággal szemben, s inkább a hamis utat választja, minthogy időben szembenézzen önmagával.) Itt van az igaz költészetnek fontos szerepe: a valódi összefüggések feltárásával tükröt tartani a világ elé, figyelmeztetni valódi állapotára, s ez állapot elkendőzésének veszélyeire. Ha nem is hallgat a világ a költő iszavára, ha meg nem is változik: mégis, megtanulja helyesen érzékelni önmaga állapotát; rádöbben útjának buktatóira - s hosszú távon korrigálhatja önmagát. Ezzel magyarázható, hogy a társadalmak életében ún. „önkritikus korszakok” vannak, amikor a hibák felmérésével, önellenőrzés és mérlegelés után kijelölik a továbbhaladás reális és egészséges lehetőségeit. Persze, mondhatjuk: ez önértékelő mozzanathoz szükségszerűen el kell érnie mindig a társadalomnak, a művészet segítsége nélkül is. Ez igaz - s mégsem igaz: a művészet - a költészet - előkészíti és megkönnyíti a helyes út felismerését. Ha abszolút és elvont igazságaihoz nem is alkalmazkodhat a gyakorlati lét — elvként s eszményként szem előtt tartva szavát, egyértelműbben s egyenesvonalúbban haladhat a maga útján. Miben segíthet tehát a művészet az embernek - s az emberi nemnek?

Az „öneszméltetésben”, s talán majd az emberi világ humanizálásában.

„A szellem, az emberiség társadalmi fejlődésének értelme a marxizmus-létrehozta osztályöntudatban lépett ki az eszméletlenség állapotából. A társadalmi fejlődés törvényei ezáltal szűntek meg vak, katasztrofális, sorsszerű hatalmak lenni: önmagukra, öneszméletre ébredtek” - írja Lukács György.9 Hogy mi az „öneszmélet”, azt is Lukács György magyarázatából érthetjük meg a legvilágosabban (a fogalmat a marxizmus a német klasszikus filozófiából vette át): „Jelenti a megismerésnek azt a különös esetét, amikor a megismerő alany és a megismert tárgy lényegükben egyneműek, amikor tehát a megismerés belülről és nem kívülről történik (pl. az ember erkölcsi önismerete: a felelősségérzet). E megismerésmód jelentősége abban áll, hogy a megismerés puszta ténye lényeges változást idéz elő a megismert tárgyban: az az irány, amely benne már előzőleg működött, a megismerés által létrehozott tudatosítás következtében biztosabb és erőteljesebb lesz, mint annak előtte volt, mint enélkül lehetett volna (...) Ilyen módon a tárgy és az alany között való különbség megszűnik, és ennek következtében megszűnik a különbség elmélet és gyakorlat között: (...) az elmélet (...) cselekvéssé, gyakorlattá válik. Amennyiben a megismerés mint a megismert tárgy öneszmélete, a tárgy törvényszerű fejlődésének nagyobb erőt és biztonságot ad, mint ez nélküle lehetséges lett volna . . .”10

Egy egyszerű példán érthetjük meg e fejtegetés igazságát: ha a gyermeket értelmesen neveljük, irányítjuk, öntudatát erősítjük és fejlesszük azzal, hogy mindig minden kérdésére világos magyarázatot kap, majd később minden cselekedetét konkrétan, a helyzet elemzéséből kiindulva mérlegeljük s úgy jutunk el egy általános, az ő számára is felfogható következtetésig a magatartásformát illetően: a gyerekből tudatos, gondolkodó ifjú lesz, aki minden cselekedetét képes mérlegelni. További útján (felnőtt korában) már önállóan tud minden dolgában dönteni, öntörvényű, „belső vezérlésű” ember lesz belőle. Tulajdonképpen arról van szó, hogyan tudja a társadalom ezt a fajta ne44«