Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 5. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczy Emőke: "Mit akar" a költő - és "mit tehet" a költő?

figyelnünk és hallgatnunk kell a költő szavára; intő jelzésekként kell tekintetbe vennünk mindazt, amit a költő számunkra a kor valóságából megfogalmaz. Soha nem szabad öntelt gőggel biztosaknak lennünk hétköznapjaink igazában, jelen cselekvéseink feltétlenül helyes voltában, hanem elemző gondolkodásunknak állandóan le kell hatolnia a legrejtettebb összefüggésekig, így kontrollálván mindennapjainkat. Ebben ad a költészet segítséget nekünk, és ezért lényegi kérdés a társadalom számára is, hogy valóban figyeljen a költő szavára; ne egyszerűen csak „szóhoz jutni” engedje, hanem hallgasson is rá. Az embernek látszólag talán könnyebb a sztereotip normák szerint élni - sodortatni magát a mindennapok szükségletei s igényei által. S csak mikor vakvágányra futott az élete, döbben rá, hogy elfelejtett gondolkozni, mindig elmenekült a lét könyörtelen igazságai elől — s most ezek az igazságok utolérték visszavonhatatlanul, és az önmagával való szembenézésre kényszerítik. És akkor már nincs menekvés. Legfeljebb újabb önáltatás - újabb vakvágányok, és így tovább, a teljes összeomlásig - a teljes cinizmusig - vagy a teljes közönyig. Ezért fontos hát, hogy az ember (egyénenként és össztársadalmi mivoltában) megtanulja érteni a költő szavát — megtanuljon tudatosan élni, a lét igazságait a maga cselekvéseivel minduntalan összevetve. Mert a hamis útra térés felmérhetetlen károkat okoz nemcsak az egyénnek, hanem a társadalomnak is. És ezért fontos, hogy megvizsgáljuk költészet és társadalom dialektikus kapcsolatát: keressük a választ a „mit akar” - és „mit tehet” a költő ellentmondásos kapcsolatának legegészségesebb és legtermékenyebb megoldására.

Juhász Ferenc szerint „a művészet: küldetés. S a művésznek egy feladata van: betölteni ezt a küldetést, mindenáron. Mert nem a művészre: a művészetre van szüksége a Világnak’. Ugyanis „a költő segíti az embert eligazodni az emberi létben és a világegyetemben. Az életben és a halálban”.1

A költő tehát tudja, hogy feladata van a világban, a társadalomban: tisztánlátásával segítenie kell az egyedi és társadalmi lét tisztább, egyértelműbb kibontakozását, haladását az „új emberű új világ” felé.

Miért olyan nehéz mégis eleget tennie e világosan felismert feladatának? Miért nem érti - és így követni se tudja — a költő szavát az egyén: s miért nem veszi tudomásul sokszor maga a társadalom se?

E kérdés többoldalú kibontását kíséreljük meg — korántsem a teljes és végleges válasz igényével - e dolgozatban, konkrétan Juhász Ferenc költői szándékához kapcsolva fejtegetéseinket. Hiszen Juhász Ferenc az, akit a ma költői közül leginkább „érthetetlennek”, sőt sokszor már „értelmetlennek” bélyegeznek; s akinek szerepét a ma „tömeg- ízlésének” formálásában leginkább kétségbe vonják. Pedig a ma igényesebb ízlésű fiatalsága szereti és olvassa Juhász Ferencet: egy dinamikusább, egyetemesebb, az érzéki és szemléleti gondolkodást több irányba és szélesebb távlatok felé nyitó újfajta kifejezés- módot érez benne. Groteszk és fájdalmas analógiaként itt eszünkbe kell jusson Ady vagy József Attila „érthetetlensége” is. A mozgékony intellektus tulajdonképpen köny- nyen eligazodhat Juhász Ferenc verseiben, csak fel kell fedeznie versalkotása belső törvényeit. Szerintem kétféleképp lehet Juhász Ferencet megközelíteni - és voltaképpen a kétféle megközelítés egysége ad teljes képet róla -: egyrészt a burjánzó képtömegben a szigorú és pontos logikai váz felfejtésével - másrészt az erre ráépülő versmondás segítségével. Az első módszerrel pontosan tájékozódhatunk arról, hogy mit mond a költő, mit akar versével közölni, kifejezni, - a második módszer viszont visszaadja a lemeztelenített csontváznak a hús-vér-öltözéket, megnyitja a gondolkodási és képzeleti asz- szooiációk gazdag láncolatát, élővé, nedvdússá varázsolva a puszta gondolatot, és mintegy képi formában rögzítve a világ, az élet dinamikus sokszínűségét. A versmondás, ha átveszi a képkolosszusok festői-zenei-érzéki hatásúkat sűrítő ritmus-komplexumát, a végtelenséget magába tömörítő ezerirányú hang- és dallamvonalát, csodálatosan kibont445