Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám - Kende Sándor: Halálos dilemma (elbeszélés)
miért fél gyógyulás az ágyha dőlt tehetetlen emberinek, ha tiszta ingben áll előtte valaki, ha fölnézhet rá, s hogyan lesi lázasan nyűglődve a töltőtollat, mellyel az orvosságot rendeli: ezért kell hát a receptet aranyito'llal írni, mert a hit és a tékintély bizalmat kelt, is a bizalom gyógyít.. . Egy-egy magyaréra között fölkereste valamelyik betegét, s a következő óránkon talán már bele is került a beteg esete a .mesék zökkenői közé. Téhát nem volt ő tanár is és doktor is: a csoda se osztályozta így magában, dehogy határoztuk meg, hogy ez ő, vagy az, vagy mind a kettő, vagy egyik se - nem; ő az osztályfőnökünk volt, úgy, ahogyan fekete ruhában, fehér ingben, arany tollal közénk lépett mesélni és kérdezni: Hargittai Sándor. És nemcsak orvos volt - azonkívül, hogy tanár -, hanem zenélt is, és valószínű, hogy nem puszta kedvtelésből, hanem bizonyos, hogy erről is szerzett valamilyen fokon oklevelet, hiszen nem akárhol játszott, hanem orgonák vasárnaponként, délelőtt, a Belvárosi templomban. És négy fia volt, akikről jókedvűen emlegette, hogy kettő se írja közülük egyformán a nevét (az egyik két tével és ipszilonnal a végén, a másik egy tével és ivei, a harmadik megint két tével, de osák ivei az ipszilon helyén, és így tovább), aszerint, hogyan jegyezte fel őket a bába a kórházi ágy táblájáról. És mind a négy fiával, és a fiúk anyjával minden vasárnap délután virágot vitt a temetőbe, az első feleség sírjára. Virágot tett a kőemlék lábához sorba .a négy fia, az asszony, majd végül ő. Minden vasárnap. A házfelügyelő pedig ezt kérdi itt most tőlem:- Érettségi találkozót tetszett mondani. Huszonöt éveset, ha jól értettem?- Jól értette.- Akkor volt már tnás jeles fordulójuk is.- Pontosan tíz évvel ezelőtt. Maga mióta lakik itt?- Öt éve. Nincs egészen ... És akkor is megtartották, izé, megünnepelték? . . .- A tizenöt éveset. Miért kérdezi?- Tizenöt év, az is szép lehetett, nagy idő már az is, ,a 'betyár istenit, szép idő! . . . - lelkendezik, majd némi szünet után nekibátorodik ismét: - Akkor is jól beivott már? A doktor úr, úgy értem, az angedelmével. Vagy a tanár úr. Az mindegy; legyen hát tanár, ha egyszer itt tartunk! Szerette már akkor is? . . .- Nem értem.- Jó, jó; megnyalom a pohár szélét én is . . . Értelmetlenül heherószik, vissza kell utasítanám, ne bizalmaskodjék itt velem.- Nem szégyen az - fogja hát csöndesebbre. - Ami éppen azt illeti, nem szégyen. Különösen, ha ilyen ünnepi alkalom éri az embert.. . És kitárja a karját, úgy mutat az ajtó irányába; megkönnyebbül, fogatlan mosoly önti el az arcát:- Jön az asszony, ő jobban megmagyarázza... Mariska, mozogj már! Mariskával szél és világosság csapódik a szobába, pedig ő se fiatalabb. Huzat támad.- Nyitva hagyja maga után az ajtót mindig! - morogja a szürke ember, s mint aki jól végezte dolgát, leereszkedik az asztal mellé a fatámlájú székre. Annyit még meg kell mondania rólam, hogy miért vagyok itt, kit keresők: kelletlenül fintorogva közli a feleségével, és nógat, hogy most aztán folytassam már magam. Mariska azonban pirosán fölosattan a név hallatára, mintha forró zsír fröccsent volna az arcába:- Azt a? !! . . . Amaz csak könyököl előtte:- Mariska, ne beszélj így! Az úrnak tanára volt. . . 400
