Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 5. szám - Kende Sándor: Halálos dilemma (elbeszélés)
KENDE SÁNDOR Halálos dilemma- Mi ént keresi?- Érettségi találkozó. Huszonöt éve az osztályfőnökünk volt.- Ö??? Olyan gyanakodva mér végig ia házfelügyelő: talán attól fél, hogy a bolondját járatja itt vele valaki. Visszahúzódik a küszöbről, be a dohos szobába, hátrálva egészen az asztaláig.- Nekünk irodalmat tanított - próbálom megmagyarázni.- A doktor úr???- A tanár úr.- Rosszul hallottam volna? Nem Hargittai urat tetszik keresni?- De igen. Teljes értetlenség. A szürke arc a szürke mennyezet felé fordul. Vagy úgy! - villan az emlék a régmúltból, ;s már értem, mi a baj. - Hát persze: mi, annak idején, tudtuk, természetesen, hogy Hargittai tanár úr mást is csinál, de valóban - s erre most ikdll rádöbbennem! - nem gondoltuk, hogy az más, és egyáltalá- han, hogy : csinálja. Ö a számunkra egyszerűen csak az ta tanár volt, aki mindig fekete vagy sötétkék ruhában nyitott be az osztályba, fehér ingben és egyszínű nyakkendővel, az a tanár, aki az év folyamán háromszor se csapta föl a tankönyvet, de az osztály- zatos noteszt sem, hanem kényelmesen nekidőlve az asztalnak, képes volt arra, hogy óra hosszat történeteket meséljen. Ő volt az a tanár, akinek minden órája előtt ki lehetett találni valamilyen ürügyet arra, hogy ne kelljen felelnünk: - egyikünk fölállt, épp csak megindult a katedra irányába, s ő már mondta is:- Tudom, névnapom van! Hát fogj csak bele, ha elhatároztátok!- Tanát út, engedje meg, hogy az osztály nevében ... - kezdte dadogni a kamasz diák, s dadogott volna továhb is, ő azonban minden teketória nélkül, azonnal félbeszakította:- Megengedem.- .. . szeretettel (kívánjunk . . . Űjahb félbeszakítás:- Kívánj már! Majd fölállt, lés helyére zavarta a 'szónokot:- Nem akartok felelni, gazemberek! - sóhajtotta. — Rendben van. Ma nem felelünk. ö volt az, akinek az órájára tehát nem kellett okvetlenül készülnünk. Viszont sok- mindenre megtanított, ami nem áll a tankönyvekben. Mesélt: írókról, könyvekről, kávéházakról, szerelmiekről mesélt nekünk, párbajokról és halálokról beszélgettünk, furcsa rímekről is és rímtelen szenvedélyekről, nagy találkozásokról, nagy haragokról, végzetes kitérésekről, csupa kétségbeejtő, dühítő és izgató dologról - és végül valahogy mégis mindig osztályzatok rögződtek csöngetés előtt. Mese volt minden, s a mesék közben kanyarodtunk el odáig és csodálkozhattunk amolyan furcsaságokon is, amikről az írók ugyan mindenfelé írnak, de mi azt hisszük, hogy csak mese. Szóval, történetek és történetek jöttek egymás után, például arról is, igen, pontosan emlékszem: hogy 399
