Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám - Becht Rezső: Könyveim
történelmi, természettudományi 'könyvek. A bordás bőrkötésű Moliére-kötetektől, Shakespeare műveinek nagy Falstaff-Edition-áig, az Athenaeum, a Magyar Egyetemi Nyomda kiadványain, az angol, orosz, spanyol, francia, olasz, német művek sorain át a Phaidon-Verlag testes köteteiig, a világ nagy kiadóvállalatainak majd mindegyike képviselve volt, illetve van. A II. Világháború és az emberpecérck rombolásainak sötét éveiben a természet és a zene mellett legfőbb vigasztalóm a könyvtáram volt. Belőle merítettem erőt az erőszak elviselésére, benne tisztultam meg a napok és évék szennyáradatának hullámaitól, ők, a nagy és tiszta emberek gondolatai tartották bennem a lelket és a hitet a lefojtott emberi jóság elpusztíthatatlanságában. Esténként a les ötét! tett ablakok mögött, a háttérben a zümmögő rádióval, melyből időnként felhangzott a légiriadó jelzése, íróasztalom köré gyűjtöttem azokat a könyveket, melyek az ember Ember voltát bizonyították. A bombatámadások alatt, lent a légoltalmi pincében, aggódva gondoltam könyveimre fent a második emeleten, s ha a bambarobbanások megrázták a pincét és az ablakokból csörömpölve zúgott le az ablaküveg és a tetőről a cserép, akkor alig bírtam kivárni egy kis szünetet, hogy felrolhanhnssak megnézni, mi történt Stendhallal, Ma- dáchcsail, Egon Fricdellel. Megvoltak. Porosán, kissé zilálta«, de megvoltak. Amíg rengett a ház és dühöngött a légnyomás, addig a sorstársak egymás segítésében összekapaszkodták és közösen álltak ellen a rombolásnak. A szellem ellenállt a szellemet gyilkoló haditechnikának. Most, túl a 76-on, már csak platonikus érzésekkel nézegetem a könyvjegyzékeket, az új megjelenések listáit. Már alig vásárolók, nem szaporítom könyveim számát: sem helyem, sem időm nincsen már. Különben is, a könyvek olyan áradata borítja el a világot, hogy a partok elmosódnak, és a könyvszerető ember reményvesztetten úszik a bizonytalanba, hiába keresve a helyes irányt, a könyvinfláció annyi silány és értéktelen produktumát magával sodró hullámokban. Ha könyvet már csak ritkán vásárolók is, annál többet kapok külföldről. Néhány nyugati könyvkiadó, főleg pedig az Österreichische Gesellschaft für Literatur, már évek óta egy-egv könyvcsoniaggal emlékezik meg a Neues Wiener Tagblatt egykori tárra- és novellaírójáról. Ezekben a csomagokban Sartre, Enzansberger, Ionesco, Doderer, Musil, Moravia és a mai írók tömegéből kiemelkedő valódi alkotók művei étkeznek, és mindenkor felébresztik bennem azoknak a könyvosomagoknak izgalmas felbontását, melyeket soproni könyvkereskedőm: Thiering utóda, Máhr Árpád kifutója, hozott a lakásomra. Elolvasni . . . nem . . . elolvasni már nem tudom a most érkező könyvek valamennyiét. Inkább csak gyönyörködöm művészi ízléssel megalkotott kartonkötésükben. Böle-beleolvasok egyikükbe-másiikukba, végignézem az illusztrációikat, majd kiválasztok egyet elolvasásra, a többit pedig, türelemre intve őket, besorolom idősebb kollégáik közé. Illetve, csak besorolnám, ha volna hozzá helyem. De hely már nincsen, s ezért fájó szívvel és rossz Islkiismerettel, fci-kiselejtezdk a régiek közül néhányat, hogy eladjam őket, ahogy Józsefet eladták annak idején testvérei. Az áldozatok kijelölése - hosszú napok gyötrelmes feladata. Ujjam újra és újra végigsimítja a könyvhátak meghitt sorait, kiemel egyet, majd egy másikat, aztán vissza- rakja az elsőt, kihúz egy harmadikat és visszahelyezi a másodikat. E kegyetlen ritkítás során rokoni melegséggel üdvözlöm azókat a könyveket, melyeknek különösen megörültem, amikor megérkeztek s melyek azóta, többszöri elolvasás után, az „örök útitársak” rangjára emelkedtek. De közben a simogató ujj meg-megtor- pan egy könyvön és az arcot hirtelen valami pirulásféle hevítené, ha az öreg ember még el tudna pirulni: lám, ezt a könyvet én annak idején milyen szeretettel fogadtam, 31
