Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám - Weöres Sándor levelei Kosztolányi Dezsőhöz (Közli: Gál István)
Bocsánatot kérek ezért a „rengetegül-óriási” (Szabó Dezső-kifejezés) levélért, még- egyszer és utoljára bocsánatot kérek érte. Nagyságos Asszony keiét csókolva, Ádámot üdvözölve maradok a Mester tisztelő híve Weöres Sándor Csönge, Vas megye, 1931. júl. 16. 10. Kedves Mester, engedje meg, hogy Mesternek és családjának kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánjak. Legutóbb valami utazási tervemről írtam . . . úgy emlékszem Konstantinápolyba készültem, vagy Kairóba és a végén még Pestre sem jutottam el. Most pedig azért nem tudok kimozdulni, mert tüdőcsúoshurutom van, ami szörcsög, légcsőhurut kíséretében, ami sípol és ezt kiegészíti a gégehurut, ami zörög: így egyetlen lélegzetvételem is valóságos egzotikus zörejikoincert, összetett disszonancia. Pedig nemsokára kikerülök a középiskola fizikai és erkölcsi büdösségébőil, szellemi dohosságából, túljutok az érettségin és az önállóságba csöppenek - és a tulajdonképpeni életem küszöbén szerettem volna a Mestertől kérdezni egyet és mást, arra vonatkozólag, hogy mibe is kapjak, mit csináljak. Nem-sokat túlzók, tényleg úgy állok körülbelül az élet előtt, velem-szü letett élhetetlen, tehetetlen, ellenszenves, tunya félszegségemmel, mint az, aki írni-olvasnii se tud és a markába nyomnák egy föladatot, amiről azt se 'tudja, hogy összetett ciklois- sorok fciszámítandósága-e, vagy hottentotta nyelvű verses varázsige, vagy egy közönséges betűrejtvény, vagy ugratás. De ezen a föladaton igazán nem is érdemes a fejemet törni: ezt még ember nem oldotta meg. Mostani életem-folyásáról nem sokat mondhatok. Egyhangú nyugalomban élek, kicsit zaccos, nyúlós-zavaros kedéllyel. Ha nem volna meg a reményem, hogy érettségi után más életet (kezdhetek - éberebbet vagy mákonyosubhat, de nem ilyet — már lepuf- fantottam volna magamat (elméletileg - de nem gyakorlatilag: az utóbbihoz úgy a pisztoly, mint a bátorság hiányzik). Elég sokat tanulok, néha verseket is csinálok, gyöngéket, rosszakat, nem meggyőződésből: várásból, piszmogásból, belső-kényszenből, unalomból . . . tákolási-szenvedélyből. Műfordítással is próbálkozom (Franz Werfel verseit próbálom átültetni magyarra). Bocsánatot kérek, hogy megint zavarogtam. Nagyságos Asszony kezét csókolom, Ádámot sokszor üdvözlöm és Mindnyájuknak minden jót kívánok, őszinte tiszteletét jelenti a Mesternek igaz híve Weöres Sándor Csönge, 1931. dec. 19. 1 1. Kedves Mester, köszönöm Mester levelét és bíztatását. - Mester eddig tegezett engem leveleiben és most magázni kezdett. Csak nem bántottam meg kedves Mestert valamivel? .. . bár elgondolni se tudom, hogy mivel. Kótségbeejtően félszeg és visszás modorom van, aztán a gondolkozásomban sok fogalom, lehetségesség és lehetetlenség egészen más helyet foglal el, mint másokéban, éppen ezért sokszor megesik, hogy éppen azokat bántom meg, anélkül hogy 'tudnám, .mikor és mivel, kiket legkevésbé akarok megbántani. - Nem szeretek hízelegni vagy hízelgőnek látszani, de be kell vallanom, hogy összes közvetlen vagy szellemi ismerőseim közül a Mester az, akit mint embert, a leg308
