Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám - Weöres Sándor levelei Kosztolányi Dezsőhöz (Közli: Gál István)
többre tudok 'tartani. Azt hiszem, senki se mert még olyan kegyetlenül mélyre nyúlni önmagába. . . azt hiszem, senkinél se olvadt még úgy össze az író és az ember. A „Mágiádban, a „Mäk”-ban a Wahrheit még csak magja a Dichtung-nalk, éppúgy mint Goethénél, vagy akárkinél — a „Bús férfi panaszaidban és mégiinkább a „Meztelenül”- ben pedig a Dichtung és a Wahrheit már ugyanegy. Néha éjszaka jutnak eszembe sorok, amiket gyönyörűnek találok és mondogatom őket, hogy reggelre el ne felejtsem. .. reggel, mint a vekkerberregésre, úgy riadok föl arra, hogy még fölébredésem előtt, kezdtek az illető beidegzott sorok értelmetlenül keringeni a fejemben - de akkor már nem tetszenek. Minél inkább akarok, annál kevésbbé tudok abszolút-értékeset írni. Megbocsásson kedves Mester, hogy zavartam levelemmel. Nagyságos Asszony kezét csókolom, Ádámot sokszor üdvözlöm. Minden jót kíván Mester őszinte híve W. Sándor Csönge, 1932. III. 22. Kedves Mester, engedje meg, hogy Mindnyájuknak kellemes húsvéti ünnepeket kívánjiak. Ne haragudjon Mester, hogy megint küldök egy határ kéziratot - prózát, verset vegyesen. Szégyellem, hogy olyan illetlenül-kusza módon vannak lemásolva, szegény „Holdkóros biciklista” kicsit el is mázolódott - de tudom, hogy Mester nem a külalakban látja a tiszteletet, illetőleg tiszteletlenséget, így mégis csak el merem küldeni ebben a formájúikban őket. - Nem tudom elgondolni sem, hogy mit fog 'tartani Mester ezekről a szüledékekről. Amikor megcsináltam őket, akikor tetszettek nekem, de most, utólag kicsit nagyképűnek érzem egyiiket-másikat. Sose tudok olyat csinálni, amivel meg volnék elégedve. Minden ember úgy hordja magában a saját képemiását, mint bálványt — és tömjént gyújt és imádkozik előtte - ezen akkor se tud segíteni, ha a feje tetejére áll. Éppen ezért szembe se mer nézni az emberek legtöbbje ezzel a ténnyel, saját törpeségónek bizonyítékával - szembe se mer nézni azzal, hogy végzete, hogy sajátmagának a csodált és csodálatos istene legyen, a legtöbb, legjobb, legnagyobb, legderekabb, 'legokosabb. És azt csodálom én leginkább Mesteremben, hogy belé mer nyúlni ebbe a bálványba operációs-késsel, abba a mindenkiben élő bálványba, amit éppen azok tisztelnek legintenzívebben, akik „saját osekélységük”-et emlegetik. Nem tudom jól kifejezni magamat. . . valami olyanfélét akartam mondani, hogy igazán nagyon fájna nekem ha 'megbántottam vagy elkedvetlenítettem volna Mestert múltkori karácsonyi, vagy most húsvót előtt küldött levelem valamelyik részével, nem tudom melyikkel... de megint rosszul fejeztem ki magamat, már csak azért is, mert a „megbántani” és „elkedvetleníteni” kifejezések nem födik egészen a gondolt fogalmat. Megbocsásson Mester ezért a zavartan-dadogó levélért, de ‘túlságos mozgalmasság van körülöttem, mialatt ezt a levélét írom és sokszor kérdeznek tőlem ezt-azt, meg mondanak mindenfélét - máskor pedig nem-igen van időm megírni levelemet ma, mint most, az ebéd-előtti órában . . . más napokon pedig szokott lenni elég időm, de nem akarok várni levelemmel tovább. Nagyságos Asszony kezét csókolva, Ádámot sokszor üdvözölve Mindnyájuknak minden jót kíván Mester hálás ragaszkodó híve Weöres Sándor Csönge, 1932. III. 31. 309
