Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám - Weöres Sándor levelei Kosztolányi Dezsőhöz (Közli: Gál István)
Mesterem levelét és velam-törődését őszinte hálával ‘köszönve, Nagyságos Asszony kezét csókolva, Ádámot üdvözölve maradok Mester engedelmes és hű tanítványa Csönge, 1930. III. 23. Sándor 7Kedves Mester, immár ismét Győrben vagyok, nagyon megörültem a Mester sorainak, amik már itt vártaik a győri szobám, asztalién. Ezt Mester az dlső karácsonyi-vakációi levelemre írta, azóta, még Csöngőről, menesztettem egy másikat is, egy hosszú verses-vacakkal súlyosbítva, ami eddig már kétségtelenül célfoafutoit. Mégegyszar bocsánatot kérek, hogy a Mestert egy ilyen hosszú ‘tákolmánnyal terheltem, de talán ismeri Mester még a kezdő- korából azt az érzést, amikor az ember sokat vesződik egy írással és közben is és almikor kész, iákkor is, nagyon nyomja hogy miért is csinálta, unalomból-e vagy kényszerből vagy öncsalásból és várja, hogy ezt megtudja italán. Köszönöm a Mester levelét és szíves érdeklődését. Azt kérdezi Mester, mi történt velem és miért hallgatok. Ami az elsőt illeti, nem sok új dolog ért: talán az iaz egész újabb, hogy, minthogy miagyar^horvát vérikeveredésiből származom és éhből valami lehetetlen zagyvalék jött ki, a tehetetlenség, egyoldalúság, félszegség, szabadosság, túlságos^nyíltság, egoizmus és igába-tömi-ném—akairás keveréke vagyok, nehezen viselnek el „komoly” helyeken és így a szombathelyi reálból kikopott a becsületem, tehát átmásztam a győribe. Már itt is olyan!éleképpen vagyok: tanáraim közt van aki zseninek, van aki hülyének tart és van olyan is, ‘aki anélkül hogy valamilyen csoportba is sorozna, utál. Az egyik, mindenki előtt köztudomásúan, tényleges szellemi rokkant, valóságos kollegialitással bánik velem, egy másik magányra-kárhozott szegénynek érzi magát és engem a sorstársának érez, amiben az se zavarja, hogy egyáltalán nem élek magányosan, diáktársaimmal majdnem minden nap összekerülök, vagy az .én lakásomon, vagy valamelyikükén, vagy a korzóm, ahol a lehető legéretlenebb ötleteket valósítjuk meg a diáklányokkal, vagy a cseléd-márikkal szemben. - Ez körülbelül a „külső” életem. Ami a „belsőt” illeti, azt hiszem, megváltozott, vagy változik. Kiesett belőlem, legalábbis jórészt, a cinizmusban, öngyilkosság belső átélésében való kéjelgés. Mintha régi öreg hibám, a magammal való túlságos foglalkozás is engedne kicsit teréből, amit ugyan ez a levél nem bizonyít, hiszem mindeddig magamról írtam. Valahogy mógiis, mintha már nem volnék több az analíziseim részére, mint bárki más. Ami eddigi hallgatásomat illeti, oka az, hogy nem akarom a Mestert túlsókat háborgatni és csak akkor jövök valami kérdéssel vagy vallomással, amikor az már na- gyon-nagyon előkívánkozik. Nagyságos Asszony kezét csókolom, Ádámot üdvözlöm, a Mester hű tanítványa Weöres Sándor Győr, I931. I. 8. 8. Kedves Mester, nem tudom, Mester megbocsátja-e nekem azt az udvariatlanságot hogy ennyi idő múlva válaszolok. Elfogadható mentségem erre nincs: most pár napig beteg voltam, influenzás, de az előtt írhattam volna. El is kezdtem éppen három levelet és kettőt közülük be is fejeztem, de túl-ostobaságnak találtam elküldeni. Az egyikben például arról írtam, hogy azt hiszem teljesen beszámíthatatlan őrült vagyok - erről, de négy oldalon keresztül. A másikban arról, hogy soha többet nem írok verset, de olyan hangon mint 301
