Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4. szám - Weöres Sándor levelei Kosztolányi Dezsőhöz (Közli: Gál István)
fog állni, nem tudom mennyi papírt írtam összesen tele, ahányszor az I. képet átírtam, amíg véglegesítettem: ez másfél ív terjedelmű. A napokban fejeztem ezt be és most a II. kép vázlatát részletezem. - Azonkívül a „kép”-ék közben egy elbeszélő költeményt akarok csinálni, egy verscikluson is gondolkozom. De még sok minden foglalkoztat: Stravinszky—Bartók-ízű zenedarabok forronganak bennem és megpróbálom lekotüázni a melódiájukat (ami nincs), két verset is írtam, és egy új pálinkafajta elméleti lehetségessége foglalkoztat. Mindamellett még arra is marad időm, hogy sokat rádiózzak, a Mester Vörösmarty dconferánszát is hallottam. És, ez a leghihetetlenebb, a középiskolaiakkal is sokkal többet foglalkozom és eredményesebben, mint máskor. Nem szóbeszéd, hogy szégyellem hogy mennyit és ilyen részletességgel írtam cselekvő és szenvedő történéseimről. Ügy hiszem, máskor is így volt - de az az oka hogy néha a kiforratlanságnak (mert nem az irodáim!, hanem a „belső” kiforratlanságra gondolok) szüksége van rá hogy megnyilatkozzék és a velem egykorúaknak, akikkel érintkezést tartok fönn, hiába beszélnék: azokban éppúgy puffog a lelki befejezetlenség benzinje, mint bennem. Volna aki úgy nézné, hogy XX. századiak-e az érzéseim, volna aki hatásokat keresne---E ngedje meg Mester, hogy újabb verseket küldjék és alkalomadtán majd megkérdezzem a kritikát és hogy lehet-e szó fejlődésről. Nagyon köszönöm Mester engedélyét, hogyha megint Pestre vetődöm iákkor is meglátogathatom. Márc. 25-ike körül esetleg följutok, bár úgy látszik, nem nagy az eshetőség rá. Ha mégis följ ütnék, ha Mesternek nincs ellenére majd előre megkérdezett időpontban be fogok állítani. Nagyságos Asszony kezét csókolom. Ádámmák jó tanulást és kellemes időtöltéseket kívánok és hogy ne kelljen Néki áübukdáosolnii a 14-17 év közti kor rettenetes letargia-időszakain. Maradok Mesterem hálás és tisztelő tanítványa Sándor Csönge, 1930. febr. 20. 6. Kedves Mesterem, mindenekelőtt sietek lerögzíteni, hogy ellentmondás, vitaikeresés és habozás nélkül a legteljesebb mértékben Mesterem kívánsága szerint fogok eljárni a dolgaimban, így abban is, hogy az újságoktól teljesen visszavonulok. Többet lapoknak verset nem küldök, ameddig Mester nem látja jónak - mindezt igen .sietve írtam, mert bevallom, én úgy gondoltam, hogy most alapozom meg a későbbi talajomat, minthogy nincs .biztosítékom afelől, hogy tehetségem van és ezt a pályát akartam megélhetésem teréül választani és tehetségtelenséggel utat törni nem lehet, de tehetségtelenséggel bennmaradni igen. Most utak nyíltak ki előttem kéretlenül, amiket ha magam bedugaszolok, kérdés, hogy később lesznek-e utak iá lábam alá így okoskodtam, most pedig sehogyan se okoskodom. Mester, megbocsásson érte, már I. reálista koromban, amikor régi ,,Űj Idők” kötetekből kibogarásztam az „Anyák”-at és a többit, éppen úgy a meg-nem-értett, furcsállom és mégis mágikus, artériákba-ható különös nevelőm volt, mint valamivel előbb Sekszpir, akinek egy dohos könyvtárban akadtam rá a drámáira és szinte akaratlanul, küszködve és vergődve olvastam el még elemista koromban az összes műveit. Már akkor gyökeret vert bennem, nem éppen pont Hamlet diikciójából eredőn, a lenni - vagy - nemlenni, aztán az „Anyák” ránevelt, hogy az ég üres és az Isten nincs sehol
