Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 4. szám - Weöres Sándor levelei Kosztolányi Dezsőhöz (Közli: Gál István)

talán - sikerüljön? - Nem merek magamtól nekifogini, nem akarok még egy írást gyáván félbehagyni. Némi erőt és eddig parlagolitaitott szántóhalyet is érzek hozzá. Szeretném, nagyon-nagyon szeretném, ha Mester, akire, nem is ismerve még, úgy gondoltam, olyan naivan, mint a kisgyerek a Jézuskára, olyan nagyon messze és olyan nagyon közel: egy kis lökést adna nekem itt, j óbbra vagy balra.

(Nem akarok hízelegni és nem tudom szembe hogyan mondanám meg ezt: amikor Mestert először megláttam, amint kilépett a szohaajtón, a nagy, izmos embert: nem tudom mit vártam volna, de akkor, ott olyan nagyon furcsa volt.)

Hogy regény-problémámra mégegyszer visszatérjek, említettem, hogy verseimnek a nyugtalanság szokott az apja lenni és most, nyugodt lévén, nem írok verset. De hatodikoskorom regénye maga a múlt, leélt nyugtalanság és talán mint termékenyítő esőt elkeverő szél, volna ott a jelené.

Nagyon kérem Mestert, írjon erről, ha csak néhány sort is válaszul és engedje meg, hogy mégegyszer megköszönjem, hogy Mester olyan szíves volt hozzám. A további jóakaratot remélve, Nagyságos Asszony kezét csókolom, Ádámot szeretettel üdvözlöm, Mester iránt őszinte ragaszkodással

Weöres Sándor

Csönge, 1929. X. 1.

U. i. Földi doktor úrnál a jelzett időben ott voltam és otthagytam az otthagyni valókat. Tisztelettel

S.

Kedves Mester,

nem tudom, amikor Mester fiatal, nagyon fiatal író volt, kapott-e levelet az akkori zenit-íróktól, teszem (ki volt akkor, abhan az átmeneti korban?) Kiss Józseftől, vagy Ábrányi Emi,kői: valószínűnek tartom, hogy igen, és így Mester már amikor levelét ínba, tudta, hogy ezzel nekem mit ajándékozott. Talán arra is gondok, hogy az olyan karácsonyfás örömöket, mint nekem a Mester levele, most kell elörülni, mert kót- három év múlva már késő lesz. Mikor Mester levelét megkaptam, éreztem: hiába, mégis csiak gyerek vagyok - még mint eleven Rimbaud-reminiszcencia is.

(Vájjon Rimbaud — akihez annyiban talán hasonlíthatok is, hogy éppen ilyen balul kora-bácsikás lehetett, mint ón vagyok - amikor megtudta, hogy ő „kölyök- Sekszpir”: éppen ilyen nagyon-gyerék lett utána?)

Mester fölszólítására itt küldöm prózai dolgaimat.

Nem gondoltam, hogy Mestert érdekelni fogja prózai munkásságom és előzőleg nem válogattam és másoltam őket. Most, hogy seregszemlét tartottam köztük, látom, hogy tulaj doniképpen semmi sincs, amit elküldeni 'érdemes volna. Mégis néhányat kiválogattam, összemásoltam egypár töredéket, hiszen úgy se drámát, novellát, skiccet akarok küldeni, hanem magam-kereső írásokat és úgysem várok mást, mint irányítást, útjelző-táblát az ezerágú úton.

Újabban megint kezdek neuraszténiásabb és maradhatatlanabb lenni, aminek külső csapadéka egynéhány rosszkor-jött vers.

Arról, hogy drámát, regényt seb. írjak, seregszemlét tartva prózáimon, minden külső presszió nélkül sikerült latennem. Egyelőre, tréningnek, novellákat fogok írni, egyet a „Pesd Hírlap” közölt is tőlem. Bónyi és Harsányi Zsolt megdicsértek érte, ami nagyon jókoi jött, mert, prózát különösen, szenvedve, kínlódva írok, tízszer annyit írva, mint .amennyi végre lesz az egész és állandó küzdelemben kifejezetlen-öntnagam- mal, elégedetlenül. Saját munkáimnak nálam talán csak édesapám az egyetlen rosszabb kritikusa.

295