Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM - Szólás Rezső: Lipták Gábor: Amiről a kövek beszélnek
Lipták Gábor: Amiről a kövek beszélnek A szerző legújabb műve méltó folytatása a joggal népszerű és elismert korábbiaknak (Aranyhíd, Regélő Dunántúl, Délibáb, Sárkányfészek, a Duna-Tisza regéi). Az író vallott célja most is: „...olvasóimat honismeretre, műemlékeink megbecsülésére, az ország szép tájainak megkedvelésére, a jó értelemben vett hazaszeretetre szeretném buzdítani. „A feldolgozott írói anyag, a művészi szemlélet, a szerkesztés és jól alkalmazott stílus kiválóan .alkalmas a fenti didaktikai cél elérésére. Lehetővé teszi ezt az a körülmény ás, hogy az író alkotói tevékenysége kezdetétől benne él a dunántúli tájban, pontosabban a Balatont körülvevő jellegzetes országrészben, ismeri annak minden érzelmi töltését, történelmét, múltját, hagyományát és földrajzát. A Regélő Dunántúl (1964) előszavában az író még árnyaltabban vall céljáról és az új műfajról- „A mondák, irodalmi feljegyzések, a népművészet emlékei, a történeti regényanyag vagy az emlékezés párszavas történetei nyomán újra kellett alkotnom a vidékek történelmi mondavilágát, valahogyan úgy, ahogyan a régészek néhány omló falmaradványból újra formálják a régi épület képét.” Az író elsősorban az ifjúság számára dolgozik. Ez a körülmény szorosabbra zárja a megvalósítás eszközeinek, módszerének körét. Egyik .ismertetője - Fonay Tibor (Jelenkor 1964) - helyesen állapítja meg: „A szerző jól ismeri a gyermekek olvasási igényeit. Ennek (megfelelően könyvében mozgalmas életet teremt, romantikus elemeket vonultat fel, a mese és monda képzeletvilágával színez, mégis úgy, hogy a valóság talaján marad. Különös gonddal ügyel a tartalom érzelmi .telítésére, az emocionálist hangsúlyozza az intellektuálissal szemben.” Másik fontos megjegyzése: „Lipták minden írásának beszédes tanítása van. Nem tanmeséket ír, hanem hőseinek cselekedeteiben ábrázolja az eszményeket, a hazaíiságot, a hűséget, az emberséget, a népek összetartozását és a valóság megismerésének igényét.” Ezekhez a megállapításokhoz kívánkoznak a következők. A szerző számára, az egész gazdag életmű birtokában, nincsenek az alkotásban gátló akadályok és nehézségek. Már korábban is szembe kellett néznie a fiatalkorú olvasóközönség felvevő képességével és igényeivel; ezek határt szabnak a felmerülő történelmű és történetfilo- zófiai problémák megoldásának, intenzív és extenzív kidolgozásának. Gyakorlatilag: mindenféle írásban, de elsősorban az ifjúságnak szánt történeti témájúnkban felmerül a nemzeti hős ábrázolásának módszertani kérdése, éppen így a történeti hagyomány és a mindenkori történeti tudat (igaz vagy hamis) bemutatásának problémája. Tulajdonképpen a marxista történelem- és nemzetszamléleüről van szó, és erről így vagy úgy, vallania kell az írónak. Faragó Vilmos egyik rövid eszmefuttatására gondolunk most (Értsünk egyet. Élet és Irodalom. 1972. máj. 6.); ebből emelünk ki néhány megállapítást, éppen a történeti rétegek hamis tudatával kapcsolatban. Ezzel függ össze néhány fontos tétel a heroizálással, ill. az ellenkezőjével való vonatkozásban. Itt érkezünk el az ifjúsági irodalom legérzékenyebb pontjához. Faragó a marxista történelemszemlélet evidenciáiról beszél először, aztán így folytatja: „Ilyen evidencia az, hogy a nemzet történelmi képződmény (tehát nem volt mindig, hogy a történettudománynak a tények elemzése útján kell eljutnia a maga következtetéseihez és nem fordítva: prekoncepciókhoz idomítani, elfogultságok szerint osztályozni a tényeket, vagy Igazolásokat, jelennek szóló „példákat” keresni a múltban), s hogy a történelemben objektív tényezők dolgoznak, (amelyekről nem mindig tudnak azok, akik a történelmet csinálják), a történelem tehát nem feltétlenül 100
