Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM - Cs. Nagy István: A gyermeklíra új ihlettípusai
feloldó ritmusú mondákás résszel. A Papramorgó „mii ketten” hőse „földbe, vízbe, láng-levegőbe” veti nem a napraforgó, hanem a papramorgó magját, ami fölöttébb mérges, játszi és trófásan-komoly kihangzásúvá teszi az erős zeneiségű és fogadkozásé költeményt. A kötet-címadó vers hatrészes ciklus: Dalok Tipi-Tupa hercegnőnek. Gyermekien és meseien gáláns kedvességű hangja rökon Weöres Bóbitájának tündéres kellőmével. A mesei környezetfestés színnel és .mozgással elbűvölő. A lassú ritmust (mely Inkább a festői elemeknek kedvez) csak a harmadik dal gyorsítja föl dévajkodó- ingerkedo pattogósságával: Tipi-tupa trombita, fafurulya, facsiga! Hoztam csigát, trombitát, öleld meg a kapufát. A negyedik és ötödik rész zenei teltsége, lassú lejtése megejtő összhangban van a kompozíció „tételével”, az esőfigyelő és a szüreti képpel. Az utolsó dal Tipi-Tupa húsvéti megérkezésének, az egymásra találásnak szól: Szalmasz,álak éneke, éneke, Zöld üvegen siklik-e, siklik-e? Zöld üvegen tengeren, tengeren, Tipi-Tupa jön velem, jön velem. Horgas Béla egyéni, önálló műfaj árnyalatot teremtett a gyermekversben. Értő tudatossága és költői ráérzése, eszközbősége avatja felnőtté a gyermekvers nem gyermekded műfajában. Sokszólamú versei igénylik és fejlesztik a gyermekolvasó versértésót, esztétikai kulturáltságát. BENEV ZSUZSA egyidejű páros kötete ismét meggyőző példa a kétféle költészet egyféleségére: a jó gyermekvers biztosan jó felnőtt-olvasmány is, a gyermek pedig szellemi fejlettségétől függően válogathat magának a költészet egész készletéből. Más felosztás, határvonal nincs - az esztétikai határvonalak sérelme nélkül. Beney Zsuzsa a Költők egymás közt antológiában tűnt föl, Weöres Sándor mutatta be. A weöresi tudatosság és beleérzés ehben a portré-vázlatban meghúzta a karakteres vonásokat, aligha kell vitatkozni vele, s alighanem valamennyien megbízható képet kapunk egy költő személyiségjegyeiről. A szubíilitást, az éterikus lebegést, a szinte testetlen megjelenést említi többször, variáló nyomatékkal. Ez azonban csak a felszín irizáló képvilága, zenévé és fénnyé oldott artisztikuma. A forrás: a fájdalom. Beney maga ad kulcsot világa megközelítéséhez: világéleüében sokgyermekes családról ábrándozott, s egyetlen fia huszonkét hónapos korában meghalt, egy évvel később a férje is. Ezt tudnunk kell a Tűzföld című verseskötete megértéséhez (1972), a költőnő asszonyi Orpheusnak érzi magát, a holtak alvilágában otthonosnak. A Tűzföld egy ciklusa már előlegezi gyermekversek is. Ezek gyűjteménye - Cérnahangra címmel - szinte egy pillanatban jelent meg a Tűzfölddsl (Móra Kiadó 1972.). Az ihletés tragikusan egyszeri-sajátos e gyermekversekben: „a szegény kisgyermek halála”. Ha Vörösmartyt idéznértk az égbe visszaröppenő sugár tisztaságáról, méltó és igaz volna. Mégsem illenék a versek geneziséhez. Beney Zsuzsa nem a gyermek- halál gyászából emel emlékművet, hanem az élete múlhatatlan részévé vált gyermek két évéből. Az utolsó vers valóban Búcsúzó, s csak ebben tesz engedményt, hogy a gyász személyességét is kifejezze a mindenségbe visszatért fiúért: Nem látlak már soha többé, csillagos szemül 187
