Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 2. szám - SZEMLE - Bodri Ferenc: Kós Károly "országépítője"

új béke feltételeit. Nincsenek hódító, kizárólagosan csak védelmi feltételei. Tudja azt is, hogy vége a lobogó kalandozásoknak, csak a meglevők megtartására és építésére törekszik. Mindezt aligha olvasták együttérzéssel a német orientáció Kossal egyidejű töltő- és kócsagtollas bajnokai, hiszen nem illett a programjukba. Kós koncepciója - történelmi hitelét részben Bónis György István királyról szóló monográfiája igazolta később (Bp. 1956.) - korántsem egyezett az 1933-ban hordalékaiban már lassan összeálló „szentistváni gondolattal”, amelynek revízióra és „új Európára” törekvő militáns vágyaihoz legfőbb és egyetlen szövetségesül a fasizmust és a hitleri német jobbot hirdette és ezidőben vállalta is. A szentkezű király tehát mégiscsak Kós képzeletében nőtt hozzá leginkább valóságos történelmi szerepéhez, és lett egy ma már talán másfelől vi tatható (közel 40 esztendővel vagyunk okosabbak), de mindenképpen az író és a hős korának problémáiból fakadó, becsületes és építő szándékú, hasonlókra inspiráló, világos irányú 'történelmi koncepció példázata.

Istvánnak századról századra változott a történelmi szerepe, ugyanígy az irodalmi és más művészeti megjelenítése ás. Bónis György könyvének utolsó fejezetében („Hol vagy István király?”) elemzi a király korok és ízlések, legkivált a töténelmi igény szerint változó arcát a legendáktól és krónikáktól kezdve a középkori költészeten át a felvilágosodás és reformkor, utóbb az önkényuralom korának nemzetőrző eszmeiségéig (Berzsenyi, Szigligeti, Katona József, Székely Bertalan, Lotz, Benczúr, Stróbl Alajos és Erkel a jelentősebbeik), bár szemlélete elsősorban a történészé, példái is leginkább tör ténetírók. Kár, hogy Dobsa Lajos (1861.), Száz Károly (1893.) és talán Sík Sándor (1933.) dramatikus István-képe nem kapott helyet könyvében, Erkel mellett Beethoven nyitánya és kísérőzenéje (1812, a pesti német színház megnyitására, Kotzebue ünnepi játékához), Kókai Rezső színpadi oratóriuma (1942.). Bár Kós Károly műve minden tekintetben a legjelentékenyebb, de a téma variánsainak jórészt mindig megvolt a maga korszerű történelmi mondandója, mégha éppen visszahúzó vagy múltbarévedő is. Berzsenyi (ugyanígy Pálóczi Horváth Ádám vagy Katona) hősül az ellenálló pogány vezéreket választotta (Koppányi), Szigligeti Vazult, mindketten a nemzeti ellenállás hősei. Berzsenyi félbehagyta ezért drámáját, félt a szent király emlékétől, nem tudta közös nevezőre hozni a somogyi vezér iránt mutatkozó vonzalmaival. Folytathatnánk a sort tovább.

Kós Károly történeti koncepciójának támadható oldalai nem látszólagos „harma- dikutasságában”, inkább sajátos „transsilvanizmusában” találhatók. A Gaál Gáborral folytatott egykori „párbeszéd” (a kommunista Gaál többször támadta Kost a Korunkban és másutt, ellentétüknek feltehetően voltak személyes vonatkozásai is) lényege nemcsak kettejük világnézetének különbözőségeiben rejlik, hanem elsősorban talán ebben a soha meg nem határozott, alapjaiban belső szemléletű, bár emberi szándékaiban mindenképpen humánus és becsületes, kissé talán provinciális és jóindulatú „Erdély-komp- lexusban”. Amely felfedezhető az elemzett portré oldalain éppúgy, mint az író korábbi és későbbi megnyilatkozásaiban. „Az erdélyiség ködös gondolat, ahányan vallják, any- nyiféle jelentése van ... Nincs határozott arculata, inkább összekötő erő, mintsem ideológia. . . ” - hangzik egy újkeletű megközelítés (Pomogáts Béla: Kuncz Aladár. Bp. 1968.), de ami ebből Kosra és „István-konccpciójára” vonatkozik, az többhelyütt pontosan meghatározott. Az országépitő történeti meséjében (ragaszkodva az epikai hitelhez) egy pár évvel korábban írt tanulmány „kultúrtörténeti vázlatának” költői megelevení- tését érezzük (Erdély. Kolozsvár, 1929.): „Amikor pedig Géza halála után István lett a fejedelem, aki fegyverrel kónyszerítette a nyugati kereszténységet népére, a hatalmas Gyula nem ismerte őt el urának, nyíltan megtagadta az engedelmességet és bízva bolgár-török szövetségeseiben, országa teljes függetlenségét proklamálja. István, Magyarországnak frank értelemben vett első keresztény ura, akkor már koronás király,

181