Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 2. szám - SZEMLE - Székely Ákos: Pilinszky János: Szálkák

Az Egy szél) napon című vers a visszatérés motívumát fejti ki:

„Mindig az elhányt bádogkanalat, a nyomorúság litn-lom tájait kerestem, remélve, hogy egy szép napon slönt a sirás, visszafogad szelíden a régi udvar, otthonunk borostyán csöndje, susogása.

Mindig,

mindig is hazavágytam.”

Nem egyszerű visszatérés ez (a kötet költői szótára csak megerősíti ezt a tendenciát: Visszatérve, visszaveszi, visszafogad, visszahelyezzük, visszatalálnám, visszarepülés, visz- szatérés, visszahullás), hanem a visszafogadás reménye, hite és hangsúlyozottan ennek a reménynek (a megváltódás, a megbékélés reményének) egy már régtől állandósult jelenléte a vers befejező szakaszában.

Ugyanezt jeleníti a sírás, a sírni tudás képességének motívuma. Az Apokrifban még teljes a feloldhatatlanság:

,,És könny helyett az arcokon a ráncok, csorog alá, csorog az üres árok.”

A Szálkák kötetben az idézett verssel együtt minded esetben a megkönnyebbülés, a szabadulás, esetleg éppen a boldogság 'kifejezője:

„Azt hiszem, hogy szeretlek;

lehunyt szemmel sírok, azon, hogy élsz.”

(Azt hiszem)

Ennek az új életérzésnek ugyanúgy megvannak a maga fokozatai, rétegei. Őrzi a kietlen képét, ez azonban most már furcsa vonzóerővel rendelkezik:

„Anya, anya

ebben a sivatagban

mért hagytál itt, ebben a sivatagban?

Mért hagytál itt, hol minden oly kietlen, és mindent mégis oly kíváncsian szemlélgetek?”

(Mégis nehéz)

Megjelenik egyfajta csodálkozás és ámulat, amely többé-kevésbé minden vers sajátjává válik:

„hány és hányféle színeváltozás, a múlandó s a múlhatatlan hányféle helycseréjel”

(Találkozások)- és megjelenik az öröm, a felkiáltásig fokozott elragadtatás: „Gyönyörűséges, három173