Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 2. szám - Paolo Santarcangeli: Kikötői lamentáció (vers, ford.: Weöres Sándor)

PAOLO SANT ARC AN G ELI*

Kikötői lamentdció

Kikötő, hűs kocsmák,

meghitt barna halászok,

kiknek szava ismeretlen s nyugtalanító:

halljátok, hajóm horgonya

hínárba akadt.

Karcsú árbocok lassú indulása kiszárítja ínyemet.

Ti görbeorrú fekete hajók, sorsom veletek indult, s én mindig elárvult vágyódás rabja vagyok.

Miért lett sorsom,

hogy csak a parthoz kötve éljek?

Mindig csak kívánjak s hasztalan várjam az induló hajót?

Magamat gyűlöljem, véremet gyűlöljem, álmaim gyűlöljem, az időt várjam s hívjam hiába, mely hasztalan folyik?

Minden induláskor megfog a horgony. Minden hajó választás, utam a hajókhoz zárva.

Hol az antik szerelem?

Víg halászok és hűs kocsmák közt hol az állmok vidámsága?

*Paolo S&ntarcangeli a modem olasz Iára változatos, gazdag regisztert! egyénisége. Az antikvitás iránti nosztalgiáját és a mi korszakunk zaklatottságát áradó kép-sorokkal fejezi ki. Fiúméban, a mostani Rijékában, 1909-ben született, az akkori Osztrák—-Magyar Monarchia tengerpartján; gyermekkorában magyarul éppúgy megtanult, mint olaszul s németül, magyar nyelvtudása ma is ép, sokat fordít költészetünkből, és tamodmányalit részint .nyelvünkön írja.

W. S.

117