Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám - Z. Szabó László: Mi baj, őrnagy? (dráma)
Taláros úr: És? Önök? Gyalókay: Én már mondtam. Nem láttam őt csalt a támadás pillanatába®. Akkor hívtam is, de ő a falunak tartott. A vezér után. Minidig osak utána! Taláros úr: Lengyel doktor úr? Lengyel: Én láttam őt. . . folyton csak én . . . még most is gyakorta látni vélem őt. . . Taláros úr: Papp alezredes úr? Papp: Bem kíséretéhez tartoztam. Mi a falu alatt vágtuk át magunk. Daczó, Mütter, Zeyk s vagy 40 huszár. Taláros úr: Találkoztak dzsúdás csapattal is? Papp: Ulánusokkal egyhelyütt. Héjasfalva felé már. Dzsida erdőt kellett levágnunk, hogy mentsük magunk, s az öreget. Taláros úr: S a költő? A költővel nem találkozott? Papp: Mintha e harc közbe® feltűnt vón alakja egy pillanatra csak. Taláros úr: Hogyan? és hol? Papp: (Egyre zavactabban, szégyenkezve is) ötven-hatvan lépésnyire talán. Az ulánus- gyűrűn túl, gyalog, s fegyver nélkül. Taláros úr: Kiáltott netán? Futott maguk felé? Papp: Lázas perc volt... szörnyű... Daczó hullott el s néhány huszár... az apó épphogy épen maradt. . . Aztán Zeyk rugtatott elő . . . Azt a viadalt! Petőfi? Bem? átvillant rajtam is ... nyeregbe kéne emelni őt, magunkkal vinni 1... Ö, akkor miért nem szántam el magam? . . . Aztán elragadott a forgatag. Taláros úr: öt óra negyven perc. ön, doktor, hol járhatott akkor? Lengyel: Én a dombon. Onnét tekintettem vissza, s látni véltem még egyszer s utoh jára. Amint födetlen fővel, széteresztett tngnyakkal, lengő zubbonyával futott. Taláros úr: Láthatta tán más is? Lengyel: (Int, hogy nem) Üres volt az út, mint mikor a halál arat. Taláros úr: (Nagy csend után) Köszönöm uraim vallomásaikat. Gyalókay: Bem éjfélkor már Keresztúron üldögélt. Mintha aludna. Ha szekér robogott a ház előtt, vagy lépések dobbantak a lépcsőn, fölriadt. Ahogy egyenként érkeztünk, örvendett láttáinkra. . . s a második kérdése: Taláros úr: Petőfi? Gyalókay: Fájdalmas hallgatás válaszolt neki. Nyepokojcsickij: Mi lett vele? Taláros úr: Mi lett vele? — Most szóljon, báró, maga azért van itt! Heydte: S biztos, hogy most igaz az én szavam? Taláros úr: Ez már igaz. Maga látta utoljára Öt. Heydte: Az országúton Fejéregyháza és Héj- j asfallva között egy felkelőtiszt feküdt. Sovány, barna hajú, szakállas, széles já- romcsontú. Nadrágja fekete pantalló. Körülötte vérrel mocskolt iratok. Egyetlen sebhely volt rajta. Lándzsaszúrás. A szívét érte. Jelentettem is. Taláros úr: Hová? Heydte: Wiener Staatsarchiv BM jelzésű ak- taosoport 431. számú irat. Ott találhatja. Taláros úr: Tíz perce völt, hogy Lengyel elvesztette őt. 700 méter ziháló tüdővel, megroggyanó térdekkel. Egy kis kaptató, ezen még átvergődött, bírta a láb. Távolban füzes, egyetlen menedék .. . s háta mögött egyre hevesebb patikócsataj- gás ... Itt most letérek — hátha sikerül! Nyepokojcsickij: Brevern ulánusai itt értőik utol. Taláros úr: Lándzsaszúrás? Heydte: Igen, uram. Taláros úr: Akkor hát itt. Ispánkut. 6 óra . . . megállt az idő . . . függöny Helyreigazítás: 1973. évi első számunk 10. oldalán nem Petőfi kézírása látható, hanem az a szentgáli irat, amelyre forradalmi versek szakaszait jegyezte fel 1851-ben az egykori községi elöljáró.
