Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám - Balázs Sándor: A főúr (elbeszélés)
Ságját, mi vain vele, él-e, hal-e. Egyszer már - talán három éve - járt itt nála, a Fiumében feledte az esernyőjét, azt hozta utána. A. Süveg-utca 8, ahol Molnár tanár úr lakott, épp úgy romokban hevert, mint a többi villa a környéken. Guszti a pincében talált az agglegény tanárra, aki már napok óta kenyérhéjon élt, amit a kutyája számára gyűjtött. A kutya megdöglött, a kenyérhéj éppen hogy megmentette a gazdáját az éhhaláltól. Gusztit rögtön megismerte és szép kerek mondatokban - úgy ahogy a törzsasztalnál szokta -, csak nagyon halkan, alig hallhatóan elmondta kálváriáját. Guszti szidta magát, hogy mért jött üres kézzel, de mikor elindult, még nem tudta, hogy ide is ellátogat. Most nem volt nála más, mint négy cigaretta, ezt átnyújtotta Molnárnak, aki .mohón rágyújtott. Guszti hamarosan elment, de délután már .megint ott volt, hozott kenyeret, bort és lóhúsból készült fasírozottat. Amit eddig csak a bibliából ismert, tanúja lehetett egy feltámadásnak. A osont és bőr ember lassanként csakugyan kezdett emberforma lenni, a hangja megerősödött, a szeme csillogott a bortól. Guszti ott maradt nála sötétedésig, és megtudakolta tőle a törzsasztal tagjainak címét. A tanár úr rongyokba volt burkolva a hideg ellen és meglehetős .soká tartott, míg belső zsebéből előhalászta piros tanári noteszát, .ahová gondosan fel volt jegyezve a törzsasztal minden tagja, foglalkozása és lakása. Guszti másnap már megindult keresni őket. Sajnos, többnyire Pesten laktak, és Gusztinak már kora reggel be kellett állni a sorba a csónakles ők közé. Egy hétig tartott, míg végigjárta a címeket, villamos nem volt, gyalog kellett menni mindenhová. Egy egész napot áldozott Geréb professzor úrra, akiről .megtudta, hogy Pomá- zon bújt el egy volt sváb tanítványánál mint nagybácsi. Hajmási alispán úr meghalt szívszélhűdésben, Lovász urat pedig elvitték a nyilasok, .mert a házmester beköpte, hogy angol rádiót hallgat. Többet nem látták. Maradtak tehát heten, akiket fölkeresett Guszti. Mind soványak és éhesek voltak, Gusztit .mind sírva ölelgették: - Főúr!... Főúr!... Maga az? .. . Guszti nem könnyen érzékenyült el, de most ő is velük együtt törölgette a szemét. Megígérte, hogy .majd hamarosan újra eljön és megint hoz egy kis lisztet, cukrot és orvosságokat. Üres hátizsákkal, de teli szívvel ért .esténként haza az Alma-utcába. És persze, egyik első útja volt megnézni a Fiúmét. Szívfacsaró látvány volt. A kávéházat telitalálat érte, ágyúlövés, és minden össze volt törve, zúzva benne. Se ajtaja, se ablaka, a cégtáblából csak a keret és az U betű maradt meg. A mennyezeten nagy lyuk, hozzá létra támasztva, ezen jártak le az emeleten lakók, mert a lépcsőház leomlott. Wéber úr egy ágyúlövéstől halt meg, mert mint jó gazda, a kávéházhan aludt egy hilliárdasztalon, ott ölte .meg egy vasszilánk. Guszti ekkor még nem ért rá a Fiumében rendet csinálni, de ahogy múltak a napok és hetek, és megnyílt a Szabadság-híd is, .minden nap ott volt. Hordta ki az udvarra a törmeléket, szemetet, asztalok és székek roncsait, zöld posztót a billiárdról és aranybetűs könyvtáblát a lexikonból. Sepert, súrolt, de ebben .már segített neki a kis gömbölyű Aranka is, aki régi trónusát, a cirádás kasszát próbálta a szétszórt deszkadarabokból összeszegezni. Szöget és kalapácsot szerzett neki Guszti egy Magyar- utcai kárpitostól, akinek a műhelye valahogy épségben maradt. Kapott kölcsön két asztalt is, ezek ugyan nem passzoltak össze, egyik szögletes volt, a másik kerek, de azért beállította őket az egykori páholyba, aminek a hátsó falából csak néhány arasznyi maradt, előtte pedig jókora gödör, de ezt sikerült tégladarabokkal és egyéb törmelékkel betömni. Tetejére egy ajtó maradéka került, csak nagynehezen tudta róla a kilincset leszedni. Március vége felé járt ekkor már az idő, a hó már eltakarodott, a nap felszántotta a tócsákat. Guszti egyik nap egészen átengedte a Fiúmét Arankának, őmaga 109
