Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 2. szám - Balázs Sándor: A főúr (elbeszélés)

kiment Ráckevére. Élt ott egy rokona, Zsófi néni, ahhoz ment. A hátizsákját megtömte kifényesedett nadrággal, foszlós nyakú inggel, két pár ferdére tiport cipővel - nagy kincs volt ez akkor mindahány! - és ennek ellenében Zsófi néni szerzett neki vajat, lisztet, tojást, töpörtyűt, egy bögre tejszínt, és három liter tejet. Nem volt könnyű hazavinni. De sikerült, és Tubáné aztán sütött ebből kuglófot, töpörtyűs pogácsát, a tejet és tejszínt pedig bedugta a hó közé, amit a gondos férj az udvar árnyas sarkában jég helyett felhalmozott. Egy-két napig még eltart, mondta Tubáné.

Másnap aztán Arankával együtt elindultak ketten hétfelé. A törzsasztal minden tagját meghívták szerda délutánra a Fiumébe. Guszti talált egy elszánt ikonfliskocslst, aki rozzant kocsijába befogott egy gazdátlan lovat, és jó pénzért fuvarozott. Ezt le- foglalózta Geréb professzor úr számára, aki már visszatért pesti lakására, de a lábát fájlalta. így aztán szerda délután mind a heten ott voltak a Fiumóben, ahol terített asztal, foszlós kuglóf és tejszínhabos kávé fogadta őket, épp úgy -mint azelőtt.

A Múzeunnkörúton tömérdak ember, szovjet katonák, kézikocsik és bámész öregek tolongtak. Akik a Fiume előtt elhaladtak, nevetve integettek a kávézó törzs asztalnak, helyettük Guszti integetett vissza szalvétájával.

Molnár tanár úr elérkezettnek látta az időt, hogy a törzsasztal nevében köszöntse Gusztit, a főurat, aki ezt a találkozást lehetővé tette. Felállt, megköszörülte a torkát, de csak annyit tudott mondani: kedves barátaim, mert ekkor a Gellérthegyről hatalmas ágyúlövés hallatszott. Utána még egy, még egy... Az utca elnémult, az emberek megálltak és -számolták az ágyúlövéseket. Tíz, tizenegy . . . tizenöt. . .

Mikor az ágyú elnémult, utána pillanatnyi csend, majd olyan éljenzés, üdvrivalgás tört ki, hogy a hazatért fecskék ijedtükben messze a Dunáig repültek. Nem mondta senki, de mindenki tudta, hogy ez a húsz ágyúlövés -azt jelenti: Magyarország felszabadult. A Múzeum-ikörút ujjongott, sírt és csókolózott. Aranka a nyitott ablakon kir-ohant az utcára} és az első szovjet -katonának a -nyakába ugrott. Mások virágot szórtak rájuk és -a kezüket rázták. És én-eikel-tek. Guszti rázendített a Himnuszra, és az egész törzsasztal - még a fájós lábú Geréb professzor is - felállt és vek énekek. Ugyanakkor az -ablák előtt felharsant a Fel, fel, ti rabjai a földnek. . . Geréb, akinek már elég volt -az állásból, leült és odasúgta Molnárnak:- Látod, milyen szépen megfér a h-azaf-iság és az internacionalizmus - mondta és rágyújtott a -szivarra, -amit a főúr odak-észített -neki.

SÁROS ANDRÁS MIKLÓS: ROZSDA

i ro