Életünk, 1973 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám - Balázs Sándor: A főúr (elbeszélés)
Egyszobás lakás volt ez a földszinten, úgy-ahogy berendezve, rekamié, mosdó, szekrény, de a szekrényben tornyosultak a keménymellű fehér ingek, mert erre Guszti sokat adott. Öt nem látta soha senki pecsétes ingben. Volt két rend fekete ruhája, ezeket hetenként kikefélte a molyok ellen, és ott lógott a szekrényben két fekete csdkor-nyakkendő. Csak szilveszterkor vett fel fehéret, amikor frakkot is (kölcsönzött egy Múzeum-körúti ismerős ruhaüzletből. Szőnyeg nem volt a szobában, erre nem tellett, de ehelyett a parkett úgy ragyogott, mint a tükör. Guszti vikszelte, kefélte rogyásig. Erre mindig volt ideje, korán kelt, vagy későn feküdt, de a parkett mindig fényes volt. Ha vendége volt és nem vigyázott, bizony könnyen megcsúszott. Guszti ilyenkor nagyot kacagott és másnap hajnalban, mielőtt bement a Fiumébe, újra átkefélte a parkettát. Dalolt hozzá halkan és a nóta ritmusára szedte a lábait.. Jó hangja volt, ifjabb éveiben tagja is volt az Acélhang-dalárdánaik, de aztán a Fiume lekötötte minden szabad idejét. Ö rendelkezett ott mindenben, még Wóber úrral is kurtán beszélt, aki fék is tőle egy kicsit, és kis hegyes szakállát simogatva mindig mosolyogva szólt hozzá. Mikor Guszti bejelentette, hogy kilép, Wéber úr fűt-fát ígért neki, hogy maradjon, de hiába. Guszti nem az az ember volt, aki ma így,, holnap úgy. Az Alma-utoai ház, ahol Guszti lakott, szép tiszta ház volt, nem látszott rajta, hogy már húsz éve épült. .Akikor építtette. Doleschál Ödön, a híres .sebész-professzor az ö hűséges segítő társának, Herczlka Teréz nővérnek, aki harminc éven át kollaborált vele az operációknál. Teréz előbb osalk kézcsókkal fejezte ki rajongását a hiú embernek egy-egy sikerült operáció után, majd odaadó simulással, mikor ráadta fehér köpenyét. Doleschál végre észrevette és nem bánta meg. Mikor hetven éves korában nyugalomba ment, ezt a házat adta .neki jutalmul hűségéért és szerelméért. Teréz az imádatot Doleschálról átvitte a házra, amit tőle kapott. Ott lakott ő is a házban, a negyedik emeleten, mint valami őrtoronyban, onnan nézte, figyelte, nem rongálják-e valahol a házat, nem csapják-e be túlerősen a liftajtót, nem vágtatnak-e a Petró-gyerekek a lépcsőházban. Az előszobája gondosan zárva volt, de rajta a kis ablak télen-nyáron nyitva, azon keresztül minden behallatszott. Herczíka kisasszony a lakóit is megválogatta. Nem adott akárkinek lakást. Guszti is csak azért kapta meg a földszinti garszont, mert Geréb professzor, a törzsasztal tagja, Doleschál barátja, protezsálta nála. A ház lakói természetesen mind ismerték a főurat,- aki kockacukrot adott a gyerekeiknek és jó recepteket a háziasszonyoknak, Herczka kisasszonynak pedig a névnapjára egy doboz szép levélpapírt. Nem csoda hát, hogy mikor arra került a sor, őt választották meg házbizaiminak, de azért továbbra is főúrnak szólították. Mikor december végén le kellett költözni az óvóhelyre, és az emberek némán vagy rettegve hallották. a robbanásokat, Guszti mindjárt az első nap felállt a lépcső felső fokára és nagyot kiáltott:- Kedves lakótársak! Ezután egy kis. szünetet tartott, majd - mint a törzsasztalnál gyakran hallotta - próbált szép -kerek mondatokban szólni hozzájuk:- Kedves lakótársak, mi most egy ideig össze leszünk zárva ebben a pincében. Hogy meddig, azt nem lehet tudni, egy ilyen ostrom soká eltarthat, de az is biztos, hogy egyszer csalt vége lesz. Arra kérem a kedves lakótársakat, hogy ebben a keserves helyzetben úgy viselkedjenek, hogy majd, ha az ostrom véget ér és mi isten segedelmével kiszabadulunk innen, né legyen okúk szégyellni magukat viselkedésükért.