Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Bozóky Mária: II. Fal- és tértextil biennálé '72
művészetről művészekről BOZÓKY MÁRIA II. Fal- és Tértextil Biennálé ’72- SAVARIA MÜZEUM, SZOMBATHELY Ezen a második fordulóba érkezett biennálén két dolog találkozik össze szerencsésen: a mindenkori biennálék rangja, fontossága és hagyománya - bármilyen új keletűek legyenek is azok - a legeslegújabb eredményekkel. A textilplasztika, fal- és tértextil, az alkotás minden modern kritériumával, bonyolult igényességével, egyesíti magában a hasznossági céltudatot, a művek funkcionális rendeltetését is. Mi kell ennél több? Szinte nincs még egy művészeti ág, mely ennyi erényt mondhatna magáénak. A festő képeivel, a szobrász legtöbb alkotásával nagyobb magányosságra, több bizonytalanságra van ítélve, mint a textilművész. Ez a művészeti ág változataiban rendkívül ki is terjedt. Visszanyúl a középkori hagyományokig (a szövetdomborításig), mely mai fogalmak szerint is nagyszerűen állja a helyét, s továbbindult a legfantasztikusabb kombinációk felé. Már ezen a biennálén is kishíján nem mutattunk be horgolt-kötött szobrokat, de majdnem bizonyos, hogy 1974-ben már ilyeneket is láthatunk majd s jó lesz előre tisztázni, hogy azok a művek sem lesznek kevésbé öncélúak, mint a bronzból, fából, hajlított lemezből, kőből alkotottak. A tépelődő próbálkozásokat vetítik majd elénk, melyek a legfőbb formai probléma, a térmegoldás felé tapogatóznak . . . Ezzel az elképzeléssel azonban roppant előreugrottunk, mentségünkre csak az szolgál, hogy megközelítő megoldásokkal már ezen az 1972-es biennálén is találkoztunk. Ilyenféle alkotások nemcsak a régi értelemben vett díszítő jelleggel dekorálják, hanem mintegy fellazítják a falakat, szabadon a térbe tolulnak, arra utalnak, hogy az embernek nemcsak makro-, hanem mikro-világa, mikro-környezete is van s ennek a környezetnek a törvényszerűsége ugyanolyan nagyszerű (nemegyszer bonyolult), mint az egészen nagy világé . . . A jelenlegi biennálén azok a művek voltak kivételek, melyek nem ebben az elképzelésben fogantak. Minden részletében mozgott, moccant, lebegett ez a kiállítás, mégis a sokféle mozgás: a mű alapterületének felaprózása, kihasogatása, átszövése, szálak áthúzása, merészen a térbe beleugró domborítások s a térben lebegő sallangok, pántok nem zavarták egymást. Érezhettük, hogy semmiféle merevség nem köti az elrendezést, a művek nem szegeződnek oda a falhoz, hanem annál nagyobb, szabadabb lélegzettel élnek a tágas térben. Most kerülnek valóságos kontaktusba a szemlélővel, aki egyben 457
