Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 6. szám - SZEMLE - Könczöl Imre: Bódás János: Mennyei szőlősgazda

Bódás János: Mennyei szőlősgazda

Olvasásszociológiai felmérések is erősítik iazt ,a tapasztalatot, hogy a munkások és parasztok körében nem emelkedik olyan arányban a versolvasók száma, mint ahogy a megjelenő verseskötetek példányszámúnak növekedése falapján várható volna. A vers- olvasók - elsősorban élő költőink olvasói - zömmel az értelmiségiék és a diákok közül kerülnek ki. Éppen ezért meglepetésként értek azok a mostanában hallott hírék, hogy falusi parasztók és paraszti sorból alig kilábalt bejáró munkások milyen sok példányt megvettek Bódás János új kötetéből.

Bódás nevével ritkán találkozunk ia folyóiratok versrovatában, és a kiadók se kényeztették el. A felszabadulás előtt öt kötete jelent meg, utána azonban csaknem két évtizedig kellett várnia új könyve: a Mai prédikátor kiadására. Ebben az évben viszont ugyanazon a héten egyszerre két kötete is megjelent. A Magvetőnél a Mennyei szőlősgazda, a Református Zsinat kiadásában pedig az alkalmi használatra szánt Istenes énekek, amely azonban sokkal gazdagabb, változatosabb témájú, mint ahogy a címe sejteti. (S amelyből - részben a határokon túli igények kielégítésére - máris készül az újabb 3000 példány.)

Önkéntelenül adódik a kérdés: mii a titka Bódás népszerűségének? S örüljünk, vagy bosszankodjunk (mert mindkettőre van példa), hogy azok, akik legnagyobb élő költőinknek még a nevét se nagyon (ismétlik, Bódás verseit -- a iszülősiratókat könnyezve, a falu derűjét idézőket jóízű nevetéssel - hangosan olvasgatják családi körükben? A széles tömegék műveltségi szintje és olvasáskultúránk mai helyzete egyértelműen az örömet indokolja, mert ma még az olvasóvá vált emberek között is sokan vannak olyanok, akiket hajt ugyan a szép éhe, de a korunk bonyolultságát tükröző új irányzatokat s általában a nagyobb szellemi erőfeszítést igénylő verseket eleve érthetetlennek tartják és nem olvassák. Kell a számúkra is érthető, katarzist teremtő igazi költészet. És Bódás költészete ilyen. Ha a régen kitaposott úton jár is, ha a „kozmikus kor” költőihez hasonlítva konzervatívnak hat is, a magyar költészet nemes hagyományainak folytatójaként méltó képviselője mai költészetünk egyik ágának.

A falust olvasók körében való népszerűségére verseinek népdalszerű egyszerűsége mellett elsősorban élete, s ezzel összefüggésben látás- és gondolkodásmódja, élmény- anyaga, költészetének világa a magyarázat. Fiatalos alakját, fürge mozgását, a markáns arcból parázsló szemek mindenre figyelését látva nehezen hiszi el az ember, hogy már hetvenedik évéhez közeledik. A Fejér megyei Tác községben született 1905-ben paraszti sorban. Pápán diákosfcodott 12 évig, ott végezte a gimnáziumot és a református teológiai főiskolát, is ott jelent meg 1926-ban első verseskötete is. Ezt követően néhány dunántúli faluban, majd 1929-től kezdve tíz éven át Szombathelyen volt lelkész. Innen 1939-ben Székesfehérvárra került, azóta ott él és dolgozik. Tehát egész élete vidéken, közelebbről Észak-Dunántú 1 on telt el. Népközeiben, sőt a nép között, a néppel összeforrva. Lelkében, látás- és gondolkodásmódjában a vidéki városok lakójaként se szakadt el a falutól, a parasztságtól. Költészete is ebből a talajból ered és táplálkozik.

Amiről ír, az mind látható, sőt kézzelfogható valósággá válik. Emberek és állatok, fák és virágok, élet és halál, bánat és derű, a társadalom és a természet úgy tárul elénk tisztán csengő verseiből, ahogyan a dunántúli paraszti hagyományokban nemzedékről nemzedékre öröklődött. Mintha róla is írta volna Kosztolányi: „Minden költészetnek van egy ága, mely a nép és a nyelv századokba visszanyúló és visszaérző tulajdonságaiból táplálkozik..

560