Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - SZEMLE - Könczöl Imre: Bódás János: Mennyei szőlősgazda
Egyik versében írja: „Jó hatvan évem elszaladt már, / Zsong sole emlékem, mint a kaptár.” A négy fejezetre osztott kötet 73 versének többsége a (kaptárként zsongó emlékekből kelt életre. Családtagjaira: anyjára, apjára, -nagyanyjára, dédapjára és faluja jellegzetes alakjaira vagy saját gyermekkorára emlékezve a falusi im-es-élgetések hangvételével nemcsak a hajdani embereknek állít emléket, hanem a falusi család, a paraszti világ régi életéről is szinte szociografikus hűséggel rajzol képet. És nem merev, halott képet, hanem eleven valóságot. A -kötet egyik fejezetének a címe: „Tegnapból -a holnapba.” S ez nemcsak a mai életünk epizódjait, gondjait 'és örömeit megszólaltató versek élére illik, hanem egész költészetének -a legjellemzőbb vonása. Régi emlékeit idézve is a mában él és gondolkodik, a jövendőt szolgáló ember felelősségével kérdez vagy ítél. A bombázásnál megrokkant -anyjára emlékezve feltett kérdés egyben állásfoglalás is: Mit vétett? Szült és dolgozott. Gerincével mért áldozott? Fegyvert kezébe sose vett - s a háború rokkantja lett. Két világháborút megért, Ki fizet néki mindezért? Amikor a régi kocsmáról ír, -ahová kártyázó apjáért ment, az emlékhez társul a mai gond: a kocsma a Földkereség, és békés parasztok helyett a nagyhatalmak ütik -a -blattot. Borzadva attól rettegek: mindünket elveszítenek! Göncüket, karjukat cibálom: menjenek haza! a világon ezer hasznosabb dolguk lenne: a maguk házát tegyék rendbe! Szeretné, ha -eljuthatnánk a reményeiben -élő otthonos világba, tisztább jövőbe, hol a népek testvérként, szépen összeférnek majd, egymás védő melegében, mint az ikrek az anyaméhben. A közösségi felelősség, a jövő gondja teszi keménnyé akikor is a -szavát, .amikor mai életünk visszásságairól, a maszek és lottó-milliomosok, kérész-életű, léha „kiskirályok”, könnyű asszonyok, hegyes lepke-lányok „édes életéről”, vagy -az .anyagpocsékoló, egy órát dolgozó, kettőt lazsáló munkásokról ír és haragvóin kérdi, emlékeznek-e azokra, akik szembenézve kakastollas vadakkal, értük haltak meg összezárt fogakkal... Tudatosan vallja: „Ébreszteni kell, nem papolni!” Papi hivatásával nem ellentétesnek, hanem -azzal járó kötelességnek érzi az új világ, a szocializmus vállalását. Azoknak, 561
