Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - EMLÉKEZÜNK - Csányi László: Szabó Pálra emlékezve
Saját irodalomtörténeti szerepe nem sokat foglalkoztatta, de tudta, hogy nemzedéke, melyet a „népi írók” megfogalmazás fog egybe, fontos szerepet játszott. Nemcsak az irodalomban. Mert a népi írók föllépésével a legalulról jöttek kaptak hangot, s ha táborukat nem is kovácsolta egybe közös ideológia, sőt olyan is volt, jaki eltévedt a nehéz években, puszta létük a fennálló rend ellen lázadt. Ez a lázadás szükségszerűen antifasiszta lázadás volt, nem is lehetett más, amikor a hatalom ia német szövetségnek kötelezte el magát.- Sokat bíráltak bennünket, bírálnak ma is - ezek az ő szavai. - Néha okkal, máskor nem. De akik támadnak, nem értik meg, hogy mi is iaz új Magyarországért harcoltunk. Hát azt ne mondja senki, hogy a mi könyveink nem alakították az emberek gondolkozásmódját! Veres, Illyés, Féja, meg én is. De még az olyan elfeledtek is, mint a szegény Nagy István. Ha magáról beszélt, mindig nemzedéke nevében beszólt. Ezt is nemzedéke nevében mondta:- Eljár fölöttünk az idő, előbb-utóbb mindnyájan elmegyünk. S ha mi meghalunk, ki fog írni Magyarországon? Nem tréfának szánta. Persze jól tudta, hogy mindig lesz író, jó író is, nem erre gondolt. Hanem arra, hogy az ő tollát, mint a legjobbakét, mindig a felelősség vezette, a tisztesség. Miért ez is az ő szava: nincs más segítség az ember számára, mint a legtisztességesebb emberi módon élni. * * * 1970 tavaszán azzal a hírrel keresett föl Ujváry Lajos, hogy Pali bácsi súlyos beteg. Bíztatott, régen találkoztunk, írjak neki, minden szónak örül, minden sor reményt ad neki. Az orvosi vélemény egyértelmű volt: menthetetlen, jóllehet épp ezekben a hetekben átmeneti javu/lás [tévesztette meg. Hitt benne, pedig csak a szervezet utolsó tiltakozása volt a végső pusztulás előtt. Én abban hittem, hogy ez a gazdag élet nem tűnik el nyomtalanul, „éltető eszmévé finomul”. Egyszerre nagyon elevenen éreztem az ifjúi lelkesedést, amit könyvei váltottak ki, s tudtam, hogy csillaga, mely oly fényesen ragyogott fiatalságom egén, soha nem fog kihunyni. Ezt írtam meg neki, s csak én tudtam, hogy végső búcsúzóul. A válasz gyorsan megérkezett, így hangzik: Kedves Barátom! Köszönöm szépen nagyon kedves leveledet: hát igen, mindenkinek el kell végezni, amit a történelem kiszabott a számára. A:? én erőm és lelkiismeretem nekem ezt parancsolta. Persze parancs van még a számomra szerivel, de ugyan lesz-e még erőm? S ha igen, mennyi lesz? Ezt nem tudom. Most már valóban jobban vagyok, hátha be tudom végezni már meg is kezdett munkáimat? Volt nekünk egy nagy lengyel királyunk, Báthory István, aki azt is mondta, hogy: senki sem láthat belé a holnapba. Hát igen, nem láthat. De legalább mégis tanultam Tőle én is valamit. (Nemcsak ezt.) Szeretettel köszöntlek Szabó Pál Nem tudom, miért éppen Báthory Istvánt idézte? 1 522
