Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 6. szám - Koncz István: A Szentlélek és az agitátor

- Én író vágyók, ezt ugyebár tudja, tisztelt fiatal barátom? Ez a mesterségem: világos? - Valaki fölkuncogott a teremben, ezt ő is 'észrevette, Ikapva kapott rajta. - Márpedig mit csinál az író? Nos, mit csinál? Ügy van: az író ír! Ez eddig érthető? - Hangos derültség pezsgett körülötted. „A ripacs! Ö, a disznó ripacs” - gondoltad és meg tudtad volna ölni, nekirontani, átharapni a torkát. - Na már most: miről ír az író? No, miről? - Kivárt egy darabig, s halk ünnepélyességgel folytatta: - Az emberről .. . - Újabb hatásszünetet tartott, s most már, a kinyilatkoztatás szent pillanatában pisszenés sem hallatszott. - Igen, az ember, ez az örök téma, az örök és mindig új, az örök és kimeríthetetlen ... Ezért aztán, kedves fiatal barátom - fordult hozzád ismét íköny- nyed, elegáns mosollyal, megtörve az iménti másodpercek áhítatát - ... hogy őszinte legyek, engem kevésbé érdekel a világnézet, engem a teljes ember érdekel.

Megtapsolták. Azt 'Senki sem vette észre, hogy a kérdésedre elfelejtett válaszolni. Veled már senki sem törődött, csak valami enyhe lenézés lengett körül, mint a pára, végig a főiskolai évek alatt; benned pedig az utálat rögződött meg minden ködösítéssel, minden intellektuális köntörfalazással és minden ripacskodással szemben, és a talán már soha föl nem oldható szomorúság: hol vagy, hol állsz, hol tartasz másokhoz, az emberekhez, a világhoz képest?- Apu, nem megyünk még? - Tomi rezzent fel gondolataidból.

Tomi, Tamás. A hitetlenkedő, vagy az a másik, az istenbizonyító? Egyszer utána kellene nézned, hogy melyik Tamásnak az ünnepére esik a fiad nevenapja. Persze, badarság: nem fűződik egyikhez sem, Tomit nem keresztelték meg. Emlékszel, akkoriban jöttek divatha a névadóik, nálatok legalábbis még ritka eseménynek számítottak, de a járási titkár jóelőre felhívta rá a figyelmedet:- Aztán remélem, nem kereszteltetitek meg?- Á, dehogy, eszem ágában sincs.- Aztán vigyázz, nehogy esetleg az lanyósodék elcsempésszák a templomba.- Anyósomék, ugyan - 'legyintettéi, mert nyomban a imama jutott eszedbe, hogy hiszen innen fenyeget a nagyobb veszély. Könnyen elképzelhető, hogy ha egyszer nála marad pár napra, nem hagyja ki. Beléd bújt a kisördög, tudtad, hogy fel fogod bosszantani a titkárt: - És aztán, ha egy öregasszony egyszer mégis a víz alá tartja, akkor mi van?

Döbbenten nézett rád, hangja elhidegült:- Ezt hogy érted, Vidosa elvtárs?- Hát csak így. Vagy van jelentősége? Pár csepp víz. Te talán varázserőt tulajdo- nítsz pár csepp víznek? Hiszel benne, ugyanúgy, mint azok, akik csinálják?

Torkát köszörülte:- Nem erről van szó, Vidosa elvtárs. Ez politikai kérdés.

Voltál olyan marha, hogy a titkár bizalmatlanságát oktalanul felkeltetted. Otthon meg úgy viselkedtél, ahogy a titkár előtt kellett volna:- Mama kérem, nekem ne tessék praktikázni. Csak akkor hagyjuk itt a gyereket, ha megígéri, hogy . ..

Láttad a drukkoló szemén: nem akarod-e megesketni? Mert a puszta ígéretet, eskü nélkül, meg szabad szegni. Főleg szent cél érdekében. Azértsem esketted. Hanem:- Az unokája 'életére ígéri? Ügy legyen ez a kölyök egészséges, ahogy maga megtartja a szavát?

Ettől zavarba jött. Nem tudta eldönteni, hogy az ő istenén kívül nincs-e valami pogány hatalom, valami lanti-isten, aki bosszút állhat a szószegésért. Végül is, úgy látszik, jobban szerette az unokáját. Utánanéztél: nem merte megkereszteltetni.

499