Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - Koncz István: A Szentlélek és az agitátor
- Így. Az egyik hiszi, mert megteheti. Mert független, mert nem nélkülözhetik a munkáját. A másik meg nem dönthet szabadon, hát...- Béla, menjünk haza - mondta Irén, és láttad a tekintetében, hogy félt vagy sajnál, és gyűlöli ezeket az erős és fennhéjázó embereket.- Ó, isten őrizz - nyomta vissza a fotelba Lehoczky. - Elnézést drága Irénke, de én nem 'tehetek róla, a férje fejét mossa meg, ő kezdte az őszinteséget.- Csak folytasd - mondtad szikrázó szemekkel már.- Mit folytassam? Nincs folytatás.- De igen. Szóval te azt hiszed, hogy én egy...- Dehogy, dehogy, drága Bélám. Te kivétel vagy. Te, mondtam már, ismerlek annyira: meggyőződésből beszélsz. Te azt mondod, hogy ateista vagy és tényleg nem hiszel az istenben. Ateistának kell magadat vallanod, tehát megkívánja a becsületed, hogy ne legyen isten!... Már be volt rúgva ő is, ott szuszogott, ott imbolygott orrod előtt a feje. A szeme, a szeme a hájas arcában, az tele volt lusta tompultsággal és gyűlölnivaló nyájassággal.- Látod Béla, ilyen vagy te - tette kezét a válladta. - Ilyen nagymarha idealista. Egy idealista ateista vagy te. Kelepcébe kerültél, próbáltál fölényesen mosolyogni, de a részeg vigyor ráfagyott az arcodra. Ittál és végigcsöpögtetted ingeden a pálinkát.- Béla drágám, menjünk haza - ijedezett Irén.- Dehogy, dehogy - nevetgéltél, de majdnem sírva - ti félreismertetek engem, és . .. akkor is nekem lesz igazaim! Majd meglátjátok!- Egy szeretnivalóan kedves marha vagy - imbolygott közvetlenül előtted az állatorvos vörös holdvilágképe. - Ha nem ismernélek a szíved gyökeréig, szóba se állnék veled. Mert a többiek: pfuj! Fitogtatják a nagy elvhűségüket, aztán a hetedik járásban egy plébánossal megkereszteltetik a kölykeiket. Ismerem én ezt. Ez igaz volt. A tantestületben is -tudtál ilyeneket, 'és -mélyen megvetetted őket.- ... Mit tudom én, hogy van-e isten! Ha -nem akarnátok folyton, hogy tagadjam meg, hogy így elvtárs, úgy elvtárs, így a tudomány, úgy a világnézet, satöbbi, -satöbbi... akkor talán nem is törődnék vele. De én a gerincemet megtörni nem hagyom, amíg nem muszáj. Hál’ istennek, ki -már nem rúgják érte az embert.- Lá-látod, hogy csak dóikéból... - csüklottál már, de megpróbáltál belekapaszkodni a gondolatmenetébe. Lehoczky a nyakadba 'borult, két hatalmas tenyerébe fogta az arcod, bömbölt:- Ne félj, pajtás, ne félj! Neked még az isten is megbocsátja az istentagadást, mert. .. mert... te más vagy ... te becsületességből csinálod . . . . .. Irénnek támogatnia kellett hazafelé, és csití-tania. Neki-nekilódul-tál a kapaszkodónak, meg-imegakadtál s imbolyogva szónokoltál - szegény, becsípett Don Quijote- a lámpaoszlopnak:- Csi-osibész ga-gazember ... Irén nyugtatott: - Persze. Na gyere szépen. - Egyébként ő -is tele volt dühvei, gyűlölettel Lehocáky iránt, -mert téged megtaposott, 'megalázott. - Az hát: csibész.- Ugye? Hát mo-mondd meg.- Az hát. Flancol a vallásosságával. Az ilyen az kereshet tízezer forintot, és még azt is megengedheti magának, hogy vallásos legyen. Az a -nyomorult pedagógus meg...- szőtte tovább melletted most már ia maga gondolatait. Ezen egy kicsit megütődtél; érezted, rádhullt megint a háló, tiltakozni próbáltál.- Ne-em, ne mázért! ... - de nyomban el is felejtetted, mit akartál mondani. Hányni kezdtél, Irén 'betuszkolt, hogy legalább a kapun belül, ne lássa senki, ha esetleg erre jön. 497
