Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 6. szám - Koncz István: A Szentlélek és az agitátor

- Helyes, halljuk.- Nézd. Én, akár szeretsz érte, akár nem, mint mondtam, meggyőződésből jöttem ide, hogy lebeszéljelek... miit lebeszéljelek!... hogy józan belátásra bírjalak, hogy... szóval, a lányod ... - Még nem hatott a szesz, a gátlásaid még vissza-visszabicsaklot- tak. - Szóval: én meggyőződésből. De mondd meg nekem: te is őszinte meggyőződésből járatod a lányod hittanra?- Én? Föltétlenül! - mondta hirtelen hidegre komolyodva Lehoczkv. - De kérlek, igyunk. Föltétlenül, föltétlenül.

Összenézeüt a feleségével; az asszony olyan fintort vágott, mint mikor társaságban disznó vicceket mesélnek, hogy nagyon tapintatlan az ilyen beszélgetés, de azért mi viselkedjünk úriember módjára drágám, ö maga nem ivott, sápadt-finom mosollyal s aggodalmasan pillogott az urára.- Szóval te hiszel a vallásban? ... mit kerteljünk: az istenben? És azt akarod, hogy majd Csilla is higgyen?- Nonononono ... - emelte fel tréfásan az ujját az állatorvos. - Ez nem egy kérdés, hanem három vagy legalábbis kettő. De inkább három. Hát először is ami a gyerekeimet illeti: igenis azt akarom, hogy ismerkedjenek meg a vallással is. Audiatur et altera pars: jól mondom? Aztán majd döntsenek a magúk felelősségére.- Ez hibás, ez pedagógiailag hibás. És nemcsak pedagógiailag: történelmileg is. Az ember nem döntőbíró. Nem választás dolga ez: itt az ember már eleve befolyásolva van. Az embernek félmillió év, nemzedékek tízezre van a háta mögött, eleve determinálja ítélőképességét mindaz, ami belerögződött, ami által félrenevelődöüt és amit csak nemzedékek során át tisztíthat ki magából... a félelmet például. Az ember nem léphet ki egy adott pillanatban a saját bőréből, hogy döntsön ... Ez nevetségesen naív, történelmietlen, antidialektikus szemlélet... Na és a kettős nevelés: a cinizmus melegágya! ... - hadartad, nehogy átvegye a szót, a vívópengét.- Ez csak olyan pedagógus-okoskodás. Szóval én objektív ember vagyok. .. Nem akarom se becsapni, se pokolra juttatni a gyerekeimet. Ami pedig jómagámat illeti, megint csak ketté kell választani a kérdést, a vallást meg az istent.- Tehát a vallás tételeit nem fogadod el?- Hát, mit tudom én. Én ezen nem töröm az agyam. Különben is: azért vagytok ti, papok meg agitátorok, hogy marjátok egymást. Csak vitatkozzatok. Én öregem, úgysem érem meg, amíg dűlőre juttok egymással. Hát addig szépen eljárok a templomba. Kissé unalmas dolog, de azért egyszer egy héten nem rossz. Egy kis osond, egy kis muzsika. Öregem, sehol olyan édesen aludni nem lehet, mint a templomban, én mondom, ha egyszer megpróbálnád. Ne félj, én megmondtam a plébinek is: velem együtt röhögött .. . Én egész héten át nyomkodom a kólikás lovakat, húzkodom ki a borjút a tehenek hasából. Jólesik vasárnap egy kis isten.

Azt hitted, most megfogtad. Most te kértél a pálinkából.- Na ugye: magad ismered be, hogy nálad ez a dolog. . . nem meggyőződés. Hanem megszokás.

Leszedett a szája széléről egy csipet dohányt:- Mit megszokás. Mit szokhattam én meg a trágyás farú tehenek, kólikás lovak, mételyes juhok mellett.- Akkor meg: kivagyiság! Gsakazértis.- Lehet. Én nem tudom. Én nem vagyok önelemző. Én nem vájkálok a saját beleimben, én csak a barmok beleiben vájkálok. Hanem azért annyit tudok, hogy lássam: az egyik ember lehet hogy kivagyiságból hiszi az istent. A másik meg muszájból nem hiszi.- Ezt hogy érted?

496