Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - Koncz István: A Szentlélek és az agitátor
ban, csak a cigarettája hamuját verte bele a tintatartóba, (különben ült és szuszogott nagy nyugalommal, a szemét rajtad tartotta. Ö értette - mit értette? átélte! - azt a nyomorult, félállati őst, alá reszketve térdre hullott a haragos ég alatt, ö is sokat megért kinn a gulyával, míg istállós tehenész nem lett belőle; szemére húzott kalap alatt, bottal a kézben, vállra terített viharkabátban, amit a csatornaépítőktől vett a gumicsizmával együtt, kétszáz forintért. Állt mindig, soha nem hullott térdre, az állatokat nézte, az állatok meg őt nézték, így aztán ha féltek is, nem volt semmi baj. Meghallgatott téged szépen, nem szólt semmit, elment haza. Hitte, nem hitte? A pásztorok nem olyanok, mint a földművesek; a pásztorok nem hiszik az istent, vagy csak valami különös, magukfaragta, pogány istent hisznek. Vagy a gyerekek. Emlékszel a kis-Vargára? Aki papnak készült, már a harmadikban megmondta, és nem mert ia lányokra nézni a koedukált osztályban. Annak minden mindig az arcára volt írva; az a nagy 'belső 'tusa is akkor, amikor nekik is a villámoktól reszkető ősembert .magyaráztad. Akkor csak a kis-Vargánalk magyaráztál, pedig az mélyen a pad alatt (keresett valamit a tekintetével, te meg nem tudtad kiűzni agyadból a dongót: „Jaj annak, iaki egyet ezek közül megbotránkoztat...” A lányok ezen az órán is trécseltek és vihogtak, a kövér Peszmegh pedig aludt előtted az első padfoan. A kis-Varga különben majdnem megbukott számtanból az érettségin; vajon lett-e pap belőle? Te meg, látod, itt ülsz, és a derék Neandervölgyire gondolsz, akit annyiszor kicitáltál a soktízezer éves sírjából.- Apu, mitől van a villám? Hm. Az ősember félt a természeti jelenségektől, amelyeket nem tudott megmagyarázni, stb., stb. Nevetséges. Te meg tudod magyarázni.- Csacsi, mondtam már, hogy két felhő összeütközik: attól. Egy hatéves gyereknek persze még nem lehet.- De a nagymama azt mondta, hogy a jóisten haragszik: azért.- Csacsi, csaosika... Nincs valami nagy szóbőséged. „Csacsi, csaosi” - ezt szajkózod, ez az egész bölcsességed.- Akkor a nagymama hazudott? Látod? A fiad végére akar járni a dolognak: ő még ártatlan.- Nem, nem hazudott. Csak úgy mondta. Mint egy mesét.- De nem meséből mondta, hanem igaziból.- Csacsi... Ha vége volna már ennek a zuhénak, akkor igen, akkor megmagyaráznád. De itt csattog körülötted. Beéred kurta válaszokkal: csacsi .. . Nem, nem iákar szűnni, odébbvonulni, mintha megállt volna fölötted a zivatar. Ha volna isten, most stílszerű bosszút állhatna rajtad azért a sok vallás-keletkezése előadásért.- A nagymama . ..- A nagymama nem is mondott semmit, na. Nem jól értetted. ... Szegény mama. Ezeknek a fekete fejkendős, kapa mellett elnyűtt, szülésbe-szopta- tásba beleszáradt, riadtszívű öregasszonyoknak az a legszörnyűbb, hogy most, amikor egy kicsikét jobb llehetne, könnyebb lehetne, most a gyerekeik így elrugaszkodtak az istentől. Hogy így meglopták őket. Az a kis föld elúszott: nőm 'baj. Az érte való remegés is elúszott. A függetlenség, a magad-uramiagad-szolgája élet elúszott: nem baj. Veszkölődjenek a brigádvezetők meg ellenőrző bizottságok meg mindenféle kiküldött népék. Minden elúszott: a minden októberi vásár (neki minden évben egy fejkendő volt a vásárfia, eleinte világostarka, aztán feketetatka, aztán tiszta fekete). A takarék, ahol ■49°
