Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 6. szám - Koncz István: A Szentlélek és az agitátor

minden öt évben összegyűlt egy fél hold ára: micsoda parazsas izgalom volt azt számolni, hogyan gyűlik, gyülekezik. Elmúltak a jó piaci napok, a /bádog tejfölök, kocsiderék kukoricák. El a nagy búcsúk, kontyalávaló novemberi mustok, heti kenyérsütések, el a májusi litániák a lánykori szerelemmel, el a bolond fiatalság, minden. Azok az aratások i>s elmúltak, az ájulástJkergető kévékötések, végeláthatatlan, tűző napokon; a fullasztó, gyulladt szemű vályogköpés a töreklyufcnál, fagyos téli reggelek és dohos tavaszok a sárpadlós szobában - minden, minden elúszott. Deszkapadló van az agyagos helyett; olcsó (bolti kenyér a kemence-befűtés helyett; nagykabát a bolyhos kendő helyett, hétikofkelés a pirkadattal piacra indulás helyett. Előleg, készpénzfizetés a tehén- haszna helyett. Egyik napról a /másikra való élet az egy életen át tartó harc helyett... Csak a gyerekek maradtak volna meg /az Istennek; ez túl nagy ár minden jóért és túl nagy ráadás minden rosszra. Negyvenötben a suszter-Balogh, a párttitkár járt házról házra, és megmondta, hogy segítenek berakni a templom oldalát, amin lyukat vágott egy akna. Segített is, /katonai teherautóval hozták hozzá a meszet, maga a suszter- Balogh hajtobta-sürgette a kőműveseket, hogy elkészüljenek a választásokig. Emléktáblát 'is raktak a falba: „Helyreállíttatott 1945-dik évben Isten nagyobb dicsőségére a Magyar Kommunista Párt segélyével.” Azt mondták, nem igaz, hogy (betiltják a vallást. Hát nem is tiltották be. Csak ezeknek a fekete fejkendős öregasszonyoknak a gyerekeit elszerették az istenitől. Úristen . .. Szegény mama.

Mindig attól féltél legjobban, hogy egyszer /a mama számon kéri tőled ezt az isten- dolgot. Olykor-olykor érintette, ravaszul, távolról célozgatott rá, de el tudtad intézni egy „ugyan, mamá”-val, „minek tetszik sopánkodni”-va)l. Ebben a család is egyetértett veled; /apád is, mások is; apád, alki jó szaftos tréfákat tudott mondani iborfejtésikor a papokról anyád nagyobb bánatára. Különben is a borfejtés volt hajdan a nagy bűnök ideje: az egyik borkereskedő feleségéről legendák keringtek az apádféle garasos parasztok között; igazak voltak vagy nem, ki tudja. Állítólag jó közbenjáró volt az uránál, hogy egy pengővel többet fizessen hektónként. .. Ötvenegy karácsonyán Böske nénéd védett meg: „Ugyan mama, csak nem fogja kirúgatni magát ez a gyerek az egyetemről egy éjféli mise miatt!” Évekig sikerült elkerülnöd az összecsapást a mamával; évekig mentegettek a muszájjal, a nem-lebefctel, te pedig hallgattál, örültél, hogy nem kell színt vallanod, pedig tudtad, hogy ez disznó dolog. Talán a mama is örült neki: /amíg hallgattál, bizakodhatott.- Apu, félek.- Csacsi. Nem kell félni.- Apu, nincsen jóisten?- Csacsi...- Hű, ez íközel volt! Ha ez beléd csapott volna, már nem félnél. Tudod, hogy akkor nem láttad volna ezt a nagy fényességet és nem hallottad volna a csattanást. Mit izgat, milyen a halál pillanata?- De nincsen?- Csacsi. Majd otthon elmagyarázom.

De miért nem itt, mért nem most? Miért térsz ki, miért odázod el? Meggyőződésedet az égiháború hitelesítené! . . .

... Az első nyílt összecsapás a mamával már jóval később, hatvanvaloJhány nyarán történt; remegve kerülgettétek egymást évekig, míg végül egymásba botlottatok az isten dolgában. A szokásos sopanfcodás volt, amire nem szoktál válaszolni, legfeljebb sóhajtani. Hátat fordított neked, valamit kevert a tűzhelyen, annak mondta. Egy traktoros-baleset történt a /szomszéd faluban, ez volt az első „kommunista temetés” a kör491