Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 5. szám - SZEMLE - Mátyás István: Thiery Árpád: Add ide, bátyám a hátadat!

pontjait és az egyéni sors válságos pillanatait ragadja meg. Hiteles krónikása a felszabadulásnak, földosztásnak, államosításnak. Tolla alatt tragédiává nő a szövetkezet megkárosítóinak és az őket leleplezőknek az összecsapása. A közülük való férfias szemérmességével vall a lovaikat vágóhídra kísérő gazdák megindultságáról, s a fiatalabbaknak az idősebbek iránti emberséges tapintatáról. Parasztságunk régi és új - közösségi - vonásai az árvíz embertpróbáló napjait idéző írásában rajzolódnak ki a legélesebben.

Témái feldolgozását a nagyszerű irodalmi előzmények és a közelmúlt sematizáló gyakorlata egyaránt nehezítik. Bár jónéhány írása egykorú az utóbbival, hősei nem merevülnek ideológiai szemléltetőeszközzé, mert pontosan és részletesen ismeri a táj lakóit, érzékeli változó életformájukat és szokásaikat. Fel tudja idézni a munkától el- merevült testek jellegzetes mozdulatait, vissza tudja adni beszédmódjukat. A gondolkodásbeli közösség hiánytalanná teszi az azonosulás feltételeit. Leírásainak érzékletes- sége, az együttérzés és a szociográfiai hitelű valóságismeret egymást kiegészítése, a merev ráncok mögé rejtett indulatok ritmusának kihallása adja meg ezeknek az Írásoknak a művészi értékét. Tömörebben: az ábrázolt élet és az író kapcsolatának közvetlensége a kötet eredetiségének és írói kvalitásainak forrása. Nyomonkövethetően ez formálta ki sajátos elbeszélő stílusát is. Szinte valamennyi leírását megkettőzik a gyerekkori em- lókképek, de még párbeszédeibe is éket ver a hangulati vagy motiváló szerepű montázstechnika. Erősségét, ezt a közvetlenséget akarta részben meghaladni éppen címadó novellájában. Megőrizte a személyes élmény érzelmi és indulati felfokozottságát, ám a párhuzamosnak vélt történések elégtelennek bizonyultak az emocionális felfűtöttség hordozására és meggyőző indoklására. Ezt még a hatásikeltés durvább eszközei sem tudják palástolni. Holott kötete rá a bizonyság, hogy szemléletének közvetlensége - adott esetben kritizáló írói állásfoglalással találkozva - olyan telitalálatot is eredményezhet, mint A halottaskocsi című, első megjelenése idején párját ritkító, groteszk történet.

Már említettük, hogy Pozsgai Zoltán egy tájegység írójaként mutatkozik be. Regionális - mint, mondjuk Tömörkény -, de nem provinciális. Eddig követett írásainak is csak a földrajzi környezete körülhatárolt, érvényességi köre sokkal tágabb. Mégis, az általánost legjobban utolsó darabjai közelítik. Ezeket az elbeszéléseket csak mély megrendültséggel lehet olvasni. Sír a mandula: a szerzés megszállta apa tönkreteszi egyetlen lányának életét, azét, akiért mindenre képes . . . Egy öregasszony pokolraszáll: a halódó jólélek elutasítja az égi kegyelmet, hogy újra találkozhassék bűnben elhalt élete párjával. . . Eladó a Bozzay-ház: az egyedül maradt öregembert a városba akarja vinni a vője, de a tsz-elnök tudja, hogy akkor tesz jót, ha késlelteti az elszakadást a földtől, a falutól. . .

Pozsgai Zoltán a hétköznapi eseményekben eddig is meglátta a mélyebb és átfogóbb összefüggéseket. Továbblépését a lelki folyamatok tüzetesebb nyomonkövetésében látjuk. Témaérzékenysége, célratörő szerkesztésmódja, a humorostól és groteszktől a tragikusig ívelő ábrázolókészsége ezekben az írásokban mutatkozik meg leginkább. Valami lappangó költőiség van a kötetet záró novellákban. Holott ő maga valami paraszti visszafogottsággal közelít az érzelmekhez. Atmoszférát teremt inkább, motivál, láttatja a kimondatlant is. Szereti ezt a tájat, ennek embereit, ezeknek bukdácsolva is előrelépő világát. Ideje, hogy a táj is ráismerjen írójára.

Egy bővebb, ugyanakkor kritikusabb válogatás, és az egyes írások keltezését is feltüntető szerkesztői eljárás részletesebb és pontosabb jellemzés feltételeit teremthették volna meg. Ám így is megállapíthatjuk, hogy ahol létrejön az élményi melegséget és elevenséget adó személyesség, közvetlenség és a mérlegelő, értékelő, tágabb összefüggéseket átfogó írói ítélkezés jó egyensúlya, ott Pozsgai Zoltán írásművészete számot472