Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: Boldogtalan aratás

- Idefigyeljen - dülöngélt az asztal végén nekem maga ne mondja többet, hogy menjek el. Nekem ne dirigáljon, mert én itthon vagyok. De magukat ki hívta ide?

A szőke, körülbelül két méter magas, soványarcú férfi kétszer ütött. A részeg ember elejtette a poharát, s háttal a falnak esett. A vendéglős furakodott közéjük, avatott mozdulatokkal emelte fel az ernyedt testet.- Tűnj el - sziszegte a részeg arcába. - Mikor mondtam már, hogy hordd el magad?- Tóni bátyám, hát bántottam én valakit?- Te soha nem férsz a bőrödbe - mondta neki a vendéglős, s az ajtóban figyelmeztette, hogy vissza ne jöjjön. Az utcán égtek a lámpák, csöndesen szemerkélt az eső, s a kidobott vendég imbolyogva elindult a járdán. Csak messzebbről, amikor már átvergődött a terecske puspángbokrain, kiáltotta bele az éjszakába:- Rohadjatok el a kombájnaitokkal együtt!

Az esetnek alig volt tanúja, reggel mégis mindenki tudta a faluban, hogy az este verekedtek. Két embert elvitt a rendőr, a sebesülteket a szemközti iskola mosdójában mosták ki a vérből. Mindebből persze egy szó sem volt igaz. A kombájnosok frissen, tiszta arccal, tiszta szemekkel sorakoztak fel a falu főterén. A konvoj eleje a cukrászda előtt állt, a végét nem is lehetett látni.- Együtt vagyunk? - kérdezte a brigadéros. - Mihelyt felszáll a köd, megyünk a búzára.

A vendégeket három csoportba osztották. Ötösével soroltak be a brigádokba. A tsz vezérkara átrendezte a már hetekkel előbb készített aratási tervet. Hét faluból másfél száznyi kaszást verbuváltak. Azokat bandákba osztották, s kivezényelték a lapos táblákra. A felülvetett gabonákba hiába is vitték volna a kombájnokat. A kézi aratókát ellátták gumicsizmával. Mozgósították a fűkaszákat és a széna betakarításban használatos gépeket is.

*

Dél körül felszakadnak a felhők. A bécs-balatoni műúton egymást érik a gépkocsik. Oda-vissza irányban száguldanak a víkendezők. A fölázott tagúton himbálózva jennek a kombájnok. Egy ember kiáll az útra, föltartja a kezét, leáll a forgalom. Narancssárga gömb villog a járva arató gépek tetején, s méltóságteljesen átvonulnak a műúton. Szemközt, az akácos alatt van egy húszholdas tábla, oda igyekeznek.- Kell ez a sok gép, Kálmán bátyám? - kérdezi egy tömzsi legény, az üzemegység raktárosa.- Kell - feleli a kérdezett, s szünet nélkül mozgásra inti a kombájnokat. - Rendes körülmények között kettő is elég volna az SZK 4-esekből, de most majd meglátod.- Egy óra alatt megeszik a kövecsest, meglátja.

Fölérnek a dombra. Az erdők között megszorul a meleg. Frissen szántott föld szagával keveredik a rothadás jellegzetes bűze. A gumikerekek nyomán felfakad a víz. Még itt, a kövecsesen is, ahol tömött a föld, pipát lehetne égetni belőle, olyan agyagos. A tábla szélén felsorakozik kilenc kombájn. Öt a vendégeké.

F. Kálmán magához inti a vendég-kombájnosokat. Még nem találkozott velük. Ennek a csoportnak ő az irányítója. Egyébként a tizenegyezer holdas közös gazdaság párttitkára.- Emberek - kezdi szónokiasan - szeretném, ha most az elején szót értenénk egymással. A brigádban kilenc kombájn dolgozik. A mieink tudják, mi itt a rend. Minden eresztést írni fogunk, hogy pontosan mérni tudjuk a teljesítményeket.- Egyénileg? - kérdezi valamelyikük.- Egyénileg hát. Hogy ki tudjuk fizetni, amiért megdolgozik.- Mi nem így szoktuk. Otthon a brigád együtt számolja el a teljesítményt.

329