Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: Boldogtalan aratás

- Együtt? - néz fel rá az alacsony párttitkár. - Nekem egyébként mindegy volna. Ha maguk úgy akarják, legyen úgy.- Mi úgy szeretnénk. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Meg aztán tessék nézni, mi van itt? Ha itt valamelyikünk medvét fog, annak befellegzett. Fél napba telik, mire megszabadítja a dobot. Több a gyom, mint a búza.- Emberek, én teljesen magukra bízom. Csinálják együtt. Csakhogy a vezetőség célprémiumot tűzött ám ki. Aki a brigádban naponta a legtöbbet teljesíti, az összes járandóságán túl száz forintot kap.- Nem baj. A mi teljesítményünket el kell osztani öttel. Ha ez kevesebb, mint az itteni kombájnosok bármelyiké, természetes, nem mi kapjuk a százast. Jó?- Mondom, nekem mindegy, emberek.- Mi meg már tenni szeretnénk valamit - mosolyog a tiszaparti s finoman megköpi a tenyerét. Egymásra kacsintanak, s szinte egyszerre indulnak meg a gépekhez. A brigádvezető a vontatósokhoz fordul, beosztja őket is. Megereszt egy cifra káromkodást, mert a dukai vontatót sehol sem látja. Pedig az a legnagyobb, de úgy látszik, a dukaiak semmit sem változtak. Azokkal nem lehet megállapodni, nem tartják magukat az egyezséghez.- Kellene egy pótgép is - furakodik közel egy pelyhes állú traktoroslegény -, tele kocsival az isten se boldogul ezen az ingoványon.- Meg toronyóra, láncostul - mordul a brigadéros.- De tényleg, Kálmán bácsi, ha nincs aki lehuzasson, megette a rosseb az egészet.- Majd kivontatjátok egymást - mondja az alacsony férfi és magára hagyja őket. A kombájnok már sorolnak. A búzát csak egyirányban lehet vágni. Négy kombájn kiválik, az itthoniak a tábla másik végén látnak munkához. Az öt vendégkombájn egymás után harapja a dőlt gabonát. F. Kálmán felkapaszkodik az egyikre. Elakadnak. Leugrik, a kombájn előtt lábalja a földet. Utat tapos a behemót gépnek. Cikcakkban járják a táblát, mintha megkergültek volna mind. Gép és ember kegyetlenül megszenved ezért az aratásért.

Még harangszó előtt egy férfi keresi a párttitkárt. A megyei lap munkatársa. F. Kálmán kedvetlenül hagyja ott a kombájnokat. Izzadt arcát az inge ujjába törli, behúzódnak az akácás szélébe.- Aki csak messziről látja, el sem tudja képzelni, mi folyik itt - mondja az újságírónak. - A bolondok házában köt ki, aki ezt végigcsinálja.- Az egész megyében így van.- Gondolom - ráncolja a homlokát. - Keserves napokat élünk, semmi sem biztos, de minden elhihető. Talán még az is, hogy egyszer befejezzük ezt az aratást.- Hogy’ dolgoznak a vendégek? - kérdezi az újságíró. - Meg vannak elégedve velük?- Rendes emberek. Tanulhatunk tőlük.

*

Július 31-én - a megyei összesítő szerint - a vetésterületnek még mintegy a fele lábon áll Vasban. A kombájnok, a kézi kaszások hadirendben állnak. A szárítóberendezések teljes kapacitással dolgoznak. A meteorológiai intézet jó időt jósol, de nem múlik el nap zivatar nélkül. A zalai szélen jégeső verte el tíz falu határát.

A becslések szerint olyan termést takaríthattunk volna be ezen a nyáron, amilyenre a legöregebbek sem emlékeznek ezen a tájon.

33°