Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - DIÁK ÍRÓK - DIÁK KÖLTŐK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA - Kósa Csaba: Részletek Marcika naplójából
többé nem vesz az ölébe, nem nyaldossa meg a nyakamat, a cvikipuszira sem tanít meg, és ha nem eszem meg a kecskebogyót, sohasem lesz belőlem úriember, és fekete esernyőm sem lesz, mint az igazi úriembereknek.- Bizony utyuli-mutyuli - mondta Utyuli-Mutyuli, s ezzel véget ért a látogatás. jan. ii. Nemrég érkeztünk haza a kiállításról. Trolibusszal jöttünk végig a Ligeten, s Toho- nyáék arról vitatkoztak egész idő alatt, hogy az a gömbölyű vas, amiből olyan görbe rudak állnak ki, kifejezi-e a szerelmet vagy sem. Tohonya szerint egészen meggyőző módon, Tehénszemű szerint nem. Azóta hallgatnak, s ünnepélyesen járkálnak fel-alá a szobában; Tohonya hátrakulcsolja a kezét, úgy sétál komoran. A kiállításon Tohonya az ölében cipelt, és mindegyre magyarázott.- Ez a neofiguratív terem - mondta. - Ez meg a nonfiguratív. Ez meg a figura- guratív. A Főfiguratív teremben lerakott a földre, mert izzadt a nagy melegben, rólam is lehúzták a pulóvert és figyelmeztettek, hogy viselkedjem rendesen, ilyen helyen nem illik nyifogni vagy kiabálni, nehogy szégyenbe hozzam őket! Tohonyáék egy nagy, furcsa roncsot kerülgettek, Tohonya leguggolt a sarokba, azt mondta onnan kell nézni az egészet, akkor kiderül, hogy a Szerelmet látjuk itten. A sarokból ekkor előpenderült egy vékony, szemüveges bácsi, és felvilágosította Tohonyát, hogy ez az alkotás a debreceni páncéloscsatát ábrázolja.- Maga egy barom! - mondta Tohonya, és kénköves láng csapott ki a szeméből.- Maga pedig dilettáns! - hadonászott a szemüveges.- Kérdezte magát valaki? - vörösödött ki Tohonya nyaka. - Kérdezte magát valaki Csipszarjankó?- Maga annyit ért a művészethez, mint ökör az atomfizikához! Előbb-utóbb ölre mentek volna, de megjelent két őszhajú teremőr és szétválasztotta őket.- De uraim - csóválták a fejüket. - Önök felnőtt emberek!- Akkor is a Szerelem! - üvöltötte Tohonya.- A Háború! - toporzékolt a terem szegletében a szemüveges. Végre Tehénszeműnek sikerült átlökdösni Tohonyát a másik terembe, s az emberek is szétoszlottak lassan, nem bámultak tovább bennünket. A legnagyobb teremben Tohonya újra az ölébe vett, s azt mondta, hogy most már mindjárt vége, addig is maradjak békén, ez az olasz művészek terme, és itt nem illik nyugtalankodni. Csendben is maradtam sokáig, de végül már nem bírtam és szóltam nekik, hogy kakálnom kell, hiszen mindig arra tanítottak, hogy szóljak, ha kakálnom kell.- Pszt, Marcika - suttogta Tehénszemű.- Mi az? - kérdezte Tohonya vésztjóslóan.- Kaka - mondtam - ka-ka. Tohonya kirontott velem a teremből, kirángatta a ruhatárból a kabátokat, s máris kinn voltunk a Ligetben.- Soha többé nem viszlek emberek közé - kiabálta Tohonya. - Soha többé, vedd tudomásul! Azóta egy szót sem szólnak. Csak rójják a szobát gondterhelten; ha Tehénszemű felém indul, Tohonya rávillogtatja a szemét, s fenyegetően azt mondja:- Következetesen kell nevelni a kölyköt! Kö-vet-ke-ze-te-sen! Világos? 310
