Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 3. szám - SZEMLE - Simon Zoárd: Első kötetes prózaiak

nekvők élete is éppolyan értelmetlen, tartalmatlan, mint a megvetett átlagemberé. Az ivás, szeretkezés kalandjainak egyhangúsága éppen olyan sivár, kietlen, mint amilyen az eseménytelenség szürke körforgása volt, amelytől szabadulni szerettek volna. Ezt Császár be is mutatja, de az az érzésünk, fölöslegesen bi zonygat evidens igazságokat, pl. azt, hogy az alkoholizmus nem egészséges életforma. Az elbeszélések a „század gyermekének” kórképét adják. Persze Musset óta fordult a világ, változott az irodalmi szemlélet és stílus is. A kötetet tárgyilagos hangvétel jellemzi, de amikor a ténymegállapítás után az önsorsrontó életmódból, képzelgésekből való kitörési kísérletet ábrázolja, ez a kemény hang a melodráma felé mutál, irodalmiasság- ba bicsaklik. A „Fejforgás” hőse nem tudja, vagy nem meri öngyilkossággal lezárni élete problémáit, ezért feleségére, tehát saját magán kívüli erőre, akaratra (a szeretetre? sorsra? véletlenre?) bízza magát. Egy éjszaka italos depresszióval tér haza, és az asszonnyal való meddő, monologizálóan egyoldalú beszélgetés után a konyhába megy, s kinyitja a gázcsapot. Hiába várja, felesége nem menti meg. Ilyen melodrámai megoldást Pit- tigrilli alkalmazott korábban, hőse a sorsra bízva a döntést, baktériumokat fecskendezett magába. S az orvos téves kezelése során sem árulta el valódi betegségét. Hasonlóan irodalmias ízűnek véljük a „körülmények” befejezését is, ahol a fiú magáévá fogadja a nyilvánvalóan nem tőle született gyereket. - Császár mesterségbelileg kész, kiforrott író. Elmélyültebb, következetesebb gondolkozással, filozófiával, művészileg még hatásosabb, magasabbrendű minőséget tudna teremteni.

Lugossy Gyula: A jövevény

Lugossy első regénye pontosan olyan kiábrándító, mint korábbi elbeszélései voltak. Ezúttal az egyiket, „Az aggastyán” címűt regénnyé dagasztotta. Csak- hát a mennyiség nem mindig csap át minőségbe. írásában nem emberek élnek, hanem szimbólumokká maszkírozott fikciók lézengenek. A helyzeteket azzal akarja jelképiesekké tenni, hogy időnként szószerint megismétli, és azt hihetjük eleinte, hibásan fűzött példányt olvasunk. De nem a lapok ismétlődnek meg, hanem Lugossy ismétli önmagát. Az írói nyelv nem leheli atmoszférát a regénybe. Az emberi beszédnek alig nevezhető mondat-foszlányok megmaradnak azoknak, amik: közhelyeknek, banalitásoknak. Nem az élet ilyen üres, sztereotip, hanem a szerző stílusa. Milyen mű hát „A jövevény”: új, naturalista, abszurd, nouveau roman? Egyik sem, hanem gyarló, primitív kísérlet. S ezt illett volna már a kiadónak észrevennie.

Ahol a sziget kezdődik

Ez a gyűjtemény jobb, mint elődje, a „Naponta más” c. antológia volt. Érthetőbb a szerkesztési elv: csak azok az írók, írójelöltek kapnak helyet benne, akiknek még nem jelent meg önálló kötetük. Természetesen nem ölelheti fel az utánpótlás minden tehetséges tagját, hiányzik pl. - éppen csak jelzésül pár név - Pál Rita, Hallatna Erzsébet, Bolya Péter. A szerzőket nem köti össze sem í 1 etkori azonosság, sem közös stíluseszmény, írói módszer. Tehát nem egy generáció jelentkezéséről ad számot. Stilá- risan a népnyelv etnográfiai pontosságú lekottázásától (Csalog) a költői evokatív verbalizmusig (Dobai) terjed a skála. Tematikailag is változatos anyag kerül egymás mellé. A legemlékezetesebb írás Tóth Bálint szellemes, ironikus művésztörténete; Csalog Zsolt egy parasztasz- szony életét tárgyszerű hűséggel összegző dokumentum-elbeszélése; Nádudvari Anna valóságot átpoétizáló műve, melyben a gyerekszem káprázatából költött világ lírája ragad meg; Csapiár Vilmos egy kamasz állapotrajzát adja fegyelmezett szűkszavúsággal, a jelenségek mögött érzelmi-érzéki feszültség remeg, mint nyáron a hőségtől vibráló levegő; Csörsz István és Munkácsi Miklós önmagára és

280