Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 3. szám - DIÁK ÍRÓK - DIÁK KÖLTŐK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA - Kohl Ilona: Keresztelő (elbeszélés)
KOHL ILONA Keresztelő" Nem tudok elaludni. Szörnyű az, ami tegnap történt. Vajon meddig fog tartani ez az álmatlanság? Szegény állat. Mennyit szenvedhetett. Pedig még milyen fiatal volt. Először fogta be édesapám a szekérbe. Tegnap este még újságolta otthon, hogy: - Na fiam, holnap befogom a Rajkót. Már elég idős ahhoz, hogy munkába álljon. A te kedvenced volt, te adtad neki a nevet, te vagy a keresztapja, úgy illik hát, hogy ott légy, amikor az első munkanapjára megy. Igazi munkanapra. Boldogan feküdtem le. Reggel már korán felébredtem, édesanyámnak szólnia sem kellett, hogy keljek fel. Csizmát húztam, mert nagy volt a sár az erdőn. Egy kicsit nagy volt a lábamra, de édesapám azt mondta:- Húzd csak fel fiam, nem baj, ha nagy is, nem látja ott senki, meg aztán legalább nem szorítja a lábadat. Valami ennivalót rakott anyám egy táskába és mi elindultunk az erdészet istállójához. Apám vezette ki a Rajkót, nem engedte nekem, mert attól félt, hogy a nagy ugrándozások közepette fellök engem, vagy elránt, mert nem tudom erősen fogni. így hát csak néztem, amikor lépdelt a szekér felé.- Milyen szép - szóltam apámnak - fiatal és szép. Apám felrakta rá a szerszámokat, és felültünk a szekérre. Köves úton mentünk, s talán fájt szegény állatnak a lába, hiszen nem volt hozzászokva, de olyan vidámnak látszott, hogy jó volt nézni. Ugrándozott, rúgta az apró kavicsokat, rángatta a szekér rúdját, és bizony erősen kellett fogni a gyeplőt, hogy baj ne legyen.- Biztosan örül, hogy kijöhetett a friss levegőre, meg annak, hogy látja a világot - fordultam apámhoz.- Még meg is únja, annyit kell neki erre járnia. Télen majd bemenne az istállóba, de akkor nem lehet, akkor dolgoznia kell, másképp nem kap szénát meg abrakot. - No, gyi! Rajkó, gyi!- Meleg lesz máma édesapám. Biztosan sok dongó lesz az erdőn.- Már most is nagyon meleg van. Lesz ma még csattogás! A beszélgetés közben kiértünk a munkahelyre. Tisztítás volt a feladat, ami any- nyit jelentett, hogy a már ledöntött fát ki kellett hordani a tisztásra, ahonnan könnyen el lehet szállítani vontatóval. Egyetlen szűk út volt az erdő közepén, annyi csak, amelyen elfért a szekér. A tisztásra csak hátrafelé tudtunk bemenni, mert a szűk helyen megfordulni sem lehetett. A korbácsot is használni kellett. Sajnáltam Rajkót, de hát a munka, az munka, s az ostorcsapásokat is el kell viselnie, hisz mindennapi életéhez ez is hozzátartozik majd. Egész délelőtt szakadatlanul folyt a nehéz munka. Az ágak fölhasogatták Rajkó lábát, és a vérre rátelepedett az egész dongóraj, de szegény nem tudta őket elhajtani. Már többször láttam ilyet, de most valahogy tovább tartottam a látványon a szemem.- Szegény állat mennyit szenved! Rettenetes lehet, ahogy a dongók szívják a sebből a vérét, ebben a forróságban. Ahogy a szemébe pillantottam, mintha a szomorúságának egy kis felhője rezgett volna benne. Hol van a reggeli jó kedve? * III. díj 228
