Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 3. szám - Maros Dénes: Őrzője vagy magadnak (elbeszélés)
Elmondta hát az igazat. Káromolták érte:- Mit keresel itt, ha nem hamisak szavaid?- Hisz mondtam. A rám eső részt elvesztettem.- Hazudsz! Elveszteni annyit nem lehet.- Az enyémnél nagyobb vagyon semmivé lesz, szerencse nélkül!- Milyen ember vagy te? Miféle fajzat az, aki megtartani sem képes a rábízottat? Záporoztak felé a kérdések, a szitkok.- Mi szolgából akarunk ember lenni, te magadból csináltál szolgát. És te veted meg étkünket, te jajongsz a szomjúságtól? Honnan is tudhatta volna, hogy a rémület szól belőlük. Hogy aggódnak a még meg sem szenvedett aranyaikért. Mintha minden reggel arcul csapta volna a napfény, mintha minden éjjel szegeket vertek volna a körmei alá. Ahányszor ébredt, annyiszor lett gyengébb. A többiek erőlködés nélkül ellökték már az ételtől. Ette a maradékukat. Álmában még látta a várost, még elzsibbadt gerince a képzelt öleléstől, a híg ételek izét elvette a fűszeres italok emléke. Hajnalra nedvesen tapadt hátára a vékonyan leterített szalma. És az atyai ház képe mind nehezebbé tette a gazda sürgetését, a szidalmakat. Soha nem indult volna vissza, ha akkor nem érzi apja hangjában a biztatást. Éjszaka lopva hagyta el az idegen földet. Ha útjának célját elárulja, leköpdösik, tán halálra ütlegelik. Akik még így sem menekültek sorsuk elől. Arca alázatos volt és nyomorult - a bocsánatért. * Óvatosan kerülte meg a házat, bár tudta, hogy felesleges lopakodnia. Akár a házból, akár a földekről láthatták, csak fel kellett emelniük fejüket, hogy messziről észrevegyék az érkezőt. A házból anyja futott elé. Egy pillanatra sem torpant meg, szinte repült fia beesett mellének, és úgy duruzsolt, mintha magának mondaná:- Miért tetted ezt velünk, fiam? Mivé lettél? Miért tetted ezt velünk? Ez volt a legnehezebb. Térdre esett anyja súlya alatt, pedig levegőbe tudta dobni azelőtt. így maradtak a földön egymásba kapaszkodva. Nem látták a köréjük gyülekezőket, köztük az apát, akinek poros arcát lassan besározta a veríték.- Vétettem ellenetek - hörögte a fiú, a földre hajtva fejét. Az apa kemény kézzel felemelte asszonyát. Aztán fiát. Már elmúlt arcáról a szégyen és a harag. Ez a rongyos, erőtlen férfi jött vissza, derék és tehetős fia helyébe. Hogyan is cselekedhetne másként? Ki először erőssé tette, másodszor is táplálni fogja, ki először adott neki gazdagságot, újra megosztja vele mindenét. A legszebb tulkot vágatta le, a legfinomabb posztóból készült ruhába öltöztette. És minél inkább megbocsátott, annál többet érzett magáénak a fia vétkéből. * Az idősebb fiú csak alkonyaikor tért meg az állatokkal. Messze volt a legelő, nem küldtek érte.- Megjött fivéred! - kiáltották neki a szembejövők. Megcsapta orrát a pecsenyeillat, hallotta a vidám lármát.- Megjött. Bizonyára szerencsével járt - gondolta, és egy pillanatra keserűség töltötte el:- Milyen kincsekkel tért vajon vissza? Mérhetem-e a magam munkáját majd az övéhez? Végigtekintett a szépen megmunkált földön, a tömött húsú állatokon és- megnyugodott: 210
