Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 3. szám - Maros Dénes: Őrzője vagy magadnak (elbeszélés)

A bekötött szemű bika megrázta a fejét, orrában megcsillant a vaskarika, habos pofájával a fényt kereste.- Szép állat. Tömörebb a másiknál.- Alig tudták kihozni, pedig a lábán is kötél van.- Egyszer-kétszer még térdrenyomják, míg a vágóhídra kerül.

Harmadik ember jött fejcsóválva:- Én már nem nevelek bikát, az üsző nem olyan bolond. Az utolsó bikám majd megölte a lányomat. Kora reggel jönnek utánam sikongva, hogy a kislány vérben fekszik. Falhoz nyomta az a dög. Sokáig gyógyult aztán. Ügy mondtam én akkor, bár csak pusztulna el a bolond bikája. Reggelre hidegen, meredten feküdt. Pedig azon se isten, se ember hibát nem talált. Fogott a lányomért mondott átok.- Merthogy milyen is az ember! Talán fillért sem nyerek ezen a bikán, és három évig mit megetettem vele. Olyan, mint a persely. Apránként beleraktam a pénzemet, most egyben visszakapom, ha ugyan visszakapom. De hát nem tudom megállni. Gyönyörködöm a növekedésében.- Aztán, ha megnő, nem győz félni tőle. Nekem is szabadult már el bikám. Villákkal fogtuk le. Alig tudtuk kihúzni, belőle a villákat, mikor már lekötöttük. Szívós állat volt, kiheverte.- Mondom én . .. Csak üszőket nevelek, mióta a lányommal történt az a dolog.

Fájdalmasan bődült el a látó bika, szemét bántotta a kötél.

*

Hónapok múltán: Szakálla gondozatlanul csavarodott, szeme alját sötét árkok csúfították. Hasogatta a szégyen, mikor az asszonnyal szemben ült. Kérdezte a keserű szájú, aki a második naptól mellette maradt, megfelelt neki:- Gyötrőd magad?- Mondd, hol hibáztam el? Nem költekeztem jobban más kereskedőknél.- Te nem vagy kereskedő. Te nem értesz, csak a földhöz. Te onnan jöttél, ahonnan én. Minek? Kergetett valaki?

A gazda kedvesebb fiát kergetni? Talán többet is kapott az érdemeltnél.- Kicsi világ az. Ha kinyújtod a karod, eléred a ház gerendáit. Olyan kicsi világ. Ha új virág nyílik, csodálkozol, tudod, melyik fán milyen fészek van, az üregek állatja hányat fiadzott. Amint ésszel bírsz, kitalálhatod sorsodat.- És te azt hitted, másra születtél.

De sötét is olykor az ember szeme! Ült az asszony, kicsit előregörnyedt, karját, amivel elébb még a férfi derekát ölelte, most egyenesen lökte az arca felé:- Hiszed, hogy másra születtél? Itt pazarlód erődet, ahol nem is érted a világot, még nyelvét is alig.

Akkor ki gazdagon érkezett, szegényen űzetett szégyene elől. Elhagyta a várost. Űj erdőket, új vizeket látott, amiknek se színét nem csodálta, se hangját nem fülelte. Szíve megtelt gyűlölettel, hogy csak a föld engedelmeskedik akaratának, hogy az adatott meg neki. Pénztelenül cselédnek szegődött, és végezte az otthon tanult munkát. Kevésért.

Sajnálkozást várt, vagy legalább együttérző hallgatást. Esténként, mikor csak elvétve horkantak a csendbe az állatok, mesélni akart az otthonáról. Mindegyik, ki vele szolgált, birtokolni vágyott, de vágyuk nem gyarapította aranyukat. Képzeletük a legapróbb göröngyig bejárta a rettenetesen kívánt földeket.

209