Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 3. szám - Molnár József: Nyári fehér felhők (elbeszélés)

A túlsó parton már régen égtek a lámpák, amikor hazavetődött. Szokatlanul vörös volt a szája. Derűvel, mint akinek már tiszta a lelkiismerete, és főképp bátran állta tekintetemet. Az öreg is derűs, egész délután a születésnapot ünnepelte. Beszélgető kedvéhez venyigét gyújtott a szúnyogok ellen. - Jenő kedvesen elhárította a néni kínálását: nem éhes. Egy pohár tejet a néni mégis megitatott vele. Odahúzódott az öreg mellé, és dicsérte a szép estét. A világ szép, csak tudni kell róla - okosított bennünket. Aztán ráütött házigazdánk vállára és azt mondta: Hej, öreg, maga is nagy kujon lehetett fiatalember korában. A hangjából kicsengett, hogy ő is, a házigazdánk is, én is, és a világ valamennyi férfinépe pokol tüzére való kujon fiatalkorában. - Szeme fénylett, mint a drágakő, és fehéren megvillant a foga, amikor nevettében fejét kissé hátrahajtotta. Alváshoz készülődés közben úgy magasztalta a lányt, hogy költők is leckét vehettek volna tőle. Olyasmiről beszélt, hogy sem megelőző korokban, sem a várható jövőben nem élt, és nem fog élni a kislányhoz hasonló kivételes jelenség. Az a lány egyetlen képlet, és összehasonlíthatatlan; olyan, akivel más nőnél meg nem szerezhető boldogságra rendezkedhetik majd be. Ezeket leszámítva diszkrét volt, mint a lovagregényekben szereplő gáncsnélküli lovagok. Elalvás előtt mindössze annyit árult el, hogy a lányt Ilának hívják, nevelőnő, és mihelyt végez, nyomban feleségül veszi.

*

A főváros felszabadításáért vívott harcok utolsó napjaiban eltévedt puskagolyó végzett Jenővel. Sem feleség, sem gyermek nem siratta. - Nemrég álmomban láttam nagy, tiszta, beszédes szemét. Sose hallott idegen nyelven magyarázott valamit, de nem értettem, hogy mit akar tőlem. Megébredve az első gondolatom az volt: már nem emlékszik senki arra, hogy velünk élt egy ideig e hazában.

KUSTÁR ZSUZSA: MESEMOTÍVUMOK

202