Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 1. szám - Anh Duk: Füstben (elbeszélés, ford.: Kátay Antal)

Huu ezután tíz napig nem látta Kuet. Tíz napon át szegény tipegő,s nagymama hozta 'Oisonva az ételit, a hiteiket:, s vitte tovább az utasításokat.- A tizenegyedik 'napon isimét Kue jlött - folytatta Huu -, s akkor nem tudtam uralkodni .magamon: magamhoz húztam és szájon csókoltam. Csak nézett rám csodálatosain szép szemeivel, s inem szólt. Azt hittem haragszik, s lelkiismeretfurdalásit éreztem, hiszen Kue harcostársam volt, s én gyalázatosul viselkedtem. Dühömben 'és szégyeneimben sírva fakaditam .. .- Te sírsz? - nézett rám a lány. - Huu, te sírsz? Miért? Hiszen ... - Szájon csókolt és gyorsan kiugrott a fedezőkből. Azóta sem tudom dlfelejteni sem a csókját, sem az én könnyeimet. De azt az érzést sem, ami akkor éledt fel bennem.

Huu megállt az elbeszéléssel, s rám nézett vizsgálódva:- És te mit 'gondolsz most erről a lányról?- Szereted? - kérdeztem válasz helyett.- Szeretem és szeretném mielőbb féleségül venni.- Éiatal miág. Nagyon fiatal - monidtaim.- Fiatal? Mivel ménjük az életet? Amennyit harcolt a mozgalomban, amennyit szenvedett a mi igazságunkért. Ha ezzel, akikor már felnőtt régen. S ha azzál mérjük az időt, hogy mióta nem láttam ... Öt hónapja már, hogy nem találkoztunk.- Szeretném megismerni - fordultaim iHuuhoz.- Legközelebb, ha találkozunk, bemutatom neked.

Huu megkérdezte hány óra van. Mondtam, hogy pontosan kettő.- Aludj még egy keveset. Szükség llesz a pihent emberre - mondta, s elfordult tőlem.

Szót fogadtam Huunaik, de sehogyan sem tudtam lehunyni a szemem. Gondolataim Kuená! járták. Szerettem volna az elbeszélés alapján megalkotni magamnak az arcát, alakját, hangiját. De sehogyan sem sikerült. Akárcsak az alvás. Hiszen én is tudtam, hogy a 'tétlenségnek hamarosan vége szákad.

A szél lomha mozgással kergetőzött a mezőn. A csillagok ékszerfényesen tündö- kölltak felettünk. De ez a nyugalom nem volt hosszú életű. A Hiap Thanh-i őrhely ágyúi hirtelen félugattak, s néhány géppuska kelepSlése keveredett a tarackok böm- bölésébe. Huu magyarázni kezdett:- Ez az elsőszámú ébresztő. Nem mondom, goromba táncra kérjük fel az igen tisztelt jenki utakat, de mit tegyünk, ha ez a mi népi táncunk? - nevetett hozzá. - Nekünk keli .megnyerni az ütközetet. Ez most a fontos. S éhhez kötszerekre 'és gyógyszerekre is szükség lesz.

Fáikéit és kiosztotta a sebkötöző csomagokat. Volt rá ideje, mert a támadás mintegy fél óráig tartott, s mire hajnallod'Oít, már isimét élhalllgattalk az ágyuk mindkét oldalon. Huu kabátja sZelévél megtisztította a géppuskacsövet, mielőtt félkapcsoka, majd ellenőrizte az amerikai gyártmányú pisztolyát is.- Most figyelj! - intett Huu, s hallgatóztunk. A távolból néhány korai madár füttyszavát lehetett hallani csupán, amelyeket felriasztott ífészkülkről a tüzérség, de kisvártatva tompa morgás ébredt a távoliban, s egyre erősödött.- Régen várt madarak érkeznek, pajtás. Csak türelem . . .

Türelemben nem volt hiány. Az egység olyan mozdulatlanul feküdt, hogy még a lélegzetünket sem lelhetett hallani.

Huu és ón kis rést nyitottunk az álcázó növénykötegan, s lláttuk, .amint óriási kört írnak le a gépek a mező felett, s a vaktába kilőtt rakéták lángcsávái szinte megperzselték arcunkat.- Felgyújtják az eget is - súgtam Hunnak, de ő csak mosolygott.

20