Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - Anh Duk: Füstben (elbeszélés, ford.: Kátay Antal)
galo'm abban a faluban a föld alatt működött. A szó -szoros érteimében a föld alatt éltünk. Kue és a nagyanyja hozta naponta az élelmet. Ök hoztak az üzeneteket is, a híreket az ellenség csapatmozgásairól. Az egyik hajnalion imiegint Kue kopogott a föld- allattó fedezék vasiajtaján . . . Odakint lépéseket hallottunk. Huu abbahagyta a 'beszélgetést. Csattant a pisztoly zárja, s lövésre készen emalíkadett a kéziben.- Hol a szaikaszparianosinoik élvtárs? - szólalt meg egy hang odakint.- Itt vagyok! - válaszolta Huu és kilépett az ajtónyílásba, hogy megvilágítsa a holdfény.- A százados elvtárs parancsa - mondta a hírnök -, hogy induljanak azonnal. A parancs szerint tizenöt perc múlva ,gyülekező . . .- Ébresztő! Sorakozó! - kiáltotta Huu, s az embereik jperodken belül az udvaron álltak. Az egység elindult. Az út nem volt hosszú, mindössze talán négy -kilométert haladtunk előre, akkor parancs szerint beástuk maguinlkat. A támadásira kijelölt bázis, néhány száz méternyire előttünk, még mély állóimban volt. A parancs szerint visszavonulás esetén Hiep Tihanho-n kell átvágnunk, ahol megfelelő erősítést kapunk. A fedezéikápítésnal nem sóik hasznomat vették. Bármennyire is gyorsan forgattam az ásót, a többiek már régen álcázták lövésztebnőiket, mire én valamicske gödröt kapartam. Két katona sietett segítségemre, s -Hunniák és nékem közös, tágas fedezéket ásták. A gödörben egymásnak támasztottuk [hátunkat.- Az előbb abbahagytad Kue történetét. Éldlimet hozott és ... ?- Hagyjuk a folytatást! - legyintett, d-e mégis folytatta a történetet. - Amint meghallottam a (megbeszélt jelet, rögtön -felnyitottam a fedezék vasájtáját, s egyik kezémínel az ajtót tartva, másik kezemmel segítettem Kuenák, hogy épségben lejusson a fedezékbe. A lány melíliém húzódott a kis lócára és sírva fakadt.- Kue, -nem ,méltó hozzánk a sírás - mondtam neki, s folytatni akartam a magyarázkodást, almikor súlyos lépteket hallottam a fejem felett. Kue hozzám simáik és éreztem, hogy egész testében reszket. A léptek zaja megszűnt, majd súlyos dobbanást hallottunk, minit amikor nehéz terhet dobnak le a vállról. Egy ember hangosan kifújta magát odafönin, s már azt hittük, hogy válaíki csak megpihent foambuszikötegével,, ami- bor- éles kalapácsütásek-ne lettünk figyelmesek. Még a lélegzetünket is visszafojtottuk. Kue a szellőző-nyílásra figyelt, (én az ajtóra. Bgyszercsak hegyes Vasdoirong fúródott át a mennyezeten, -s éppen előttünk ért a földbe. Kisvártatva újabbak fúrták át fejünk felett a földet, s egyre reménytelenebbnek tűnt helyzetünk. Az utolsó vasdorong gyorsan és váratlanul -csapott le, s -már nem is lelhetett kivédeni: Kue válllát fúrta át. A lányra néztem, s láttáim, -mint harapja össze ajkait, hogy ne kiáltson. Éreztem, mint omlik forró véne törékeny váll-ából, s csorog végig zubbonyomon. Elhatároztam, hogy felcsapom a fedezék vasajtaját és . . . Kezem már a gránát biztosi tócsapján volt, amikor Ku-e-elkapta a csuklómat, -s inemet intett.- Nem szabad! -Mindenkit elpusztítanak, ha felfedeznek! A ikütató va-sidorongökat kihu2Ügállták a (földből, s nemsokára hallottuk, hogy eltávoznak. Kue kis kezeit ökölbe szorítva ült meredten, s éreztem, hogy rettenetesen fél. Üigy, ahogy elköltöztem isielbeit, s Ik-án-ytelienék vodtunik megvárni az a’llkonya-to-t, hogy Ihiaz-avigyem a lányt. Valami lázcsillapító gyógyszer ákaídt a zsébemben, azt etettem -meg vele, s néhány korty vizet is ivott. Túl sok várt vesztett szegény. Este, amikor végre kiemelhettem a fedezékből, s hazatámogattam:, már alig volt ereje ahhoz, hogy suttogjon:- Vigyázz magadra! Vigyázzatok! Majd a nagymanía hoz ételt. . . 19
