Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - Debreczeni Imre: Kobra (elbeszélés)
Panaszra azárlt mam ifutöttam, .nem szokásom, tereoidjszem én a magamét a központ nélkül. Kát .pofon, egy a hátúikra a mankóval miikor senki -sem latija, s mindjárt rend van. Hamarosan, úgy jött, hogy négyszemközt voltunk Kobrával. Előhozom hát neki a •dolgot, s emelem a mankóm. Hát nem hátra osatvatta a kezemet. Kislhíján eltörte a pimasz. Meg a hatás sem maradt el. Kezdett ekzemtelenedini a jóniép. Vitatkoztak, visszapofáztak. Mert Kobra ibujibogatta őket, visszamondták a ijóeimbereiim, Kellenek a-jóemberek. Nélkülük senkinek sem hívják itt a vezetőt. Ha olyan szemed volna, minit az istennek, akkor sem .győznéd mindenen rajta tartani, amiért elővesznek. A súlygyarapodás, a vetés, a itakarulás, a talkarmányadagolás, a kazlak, a .műtrágya, .a teljesítmények, az üzemanyag, s mi minden még! Az éjjeliőr meg annyi, imimthia nem volna. Rossz alvó vágyóik, különösen ha fordul az idő. (Fél éjszakákat átvirrasztok. A főne tudja, hogy van ez. A sötétben előjönnék a gondok, mint a svábbogaralk és valahogyan mind nagyobbnak látszik, mint nappal. Űzném, hossegetmém őket, annál több jön. FéksatoLom ilyenkor a lábamat, s ki az éjszakába. Körbejárom a 'kazlakat, benézek az istállókba, ellenőrzőn az éjjeliőröket. Tudják az embereim is, hogy jövök, hát jobban ügyelnék. No, nem sokkal azután, hogy Kobrával ösiszekülönböztünlk, az egyik ilyen éjszakán föibukfenceztem valami dróton az akácosban. Jól megütöttem az oldalamat, napokig .hasogatott utána. Megyék reggél, keresem a drótot. Nincs. De a fa kérgén ott a horzsolás. Gyanítottam, hogy Kobra keze léheit a dologban, de bizonyosat -nem tudtam. Ha te így, én i.s így. Ügy tetéztem, hogy külön tegyenek a fiaival, legalább nem mételyezi nékem a többieket. Almából is elég egy férges, hogy megrontsa az egészségeseiket Hát akkor meg a bérköveteléseivel állt elő. Valahonnan szerzett egyttáblázia- tot, s kiszámította, mennyi jár a munkáért. És hogy kiabált, hogy ő pénzt .keresni jött idei,, nem henyélni, és nem tűri, hogy becsapják. Bérkeret van, nem engedik túllépni. Hivattak is a központba, hogy mát művelek. Miatta kaptam a fegyelmit is. Az elsőt életemben. Még a táppénzt is rámterhélte az SZTK. A kiserdőben kaptam el Mihályt, a senbés.gondozót avval a vödör darával esti etetés után. Ott lestem a fák között. Na, adtam én annak darát lopni. (Letérdelt, úgy kö- nyörgött, hogy ne adjam föl, a családját nézzem, meg miniden. De inem ‘ez a lényeg, hanem az, hogy rosszul eshetett, eltört egy bordája. Hiszen összeforrt volna az magától, ha az a piszok föl nem biztatja, hogy csináltasson az orvossal látleletet. És én imorba, áhélyabt, hagy följelentettem ivódna, még én falaztam neki. így legyen jó az ember. És még a központiak is ellenem voltaik, mintha nem ők maceráiménak folyton a súlygyarapodás miatt. Nem akarlak ijesztgetni, de megmondom neked, 'hogy a központiba hiába miász. Orrod alá nyomják a papírokat, itt van, ennyi és ennyi takarmányt kaptál, ennyi meg ennyi súlygyarapodásnak kellene lenni és csak ennyi van. Hol a többi? Hová tetted? Az emberekről meg ne 'lamentálj folyton. Miért vagy ott? Nem .mondom, hogy ami az embereket illeti, átnyúlkálnáraak a fejed fölött. Még a kerületvezeüő is. Megtanulta a főnökökből az is hamar, hogyan kell lepasszolni a ik)é- nyolmetlenehhjét a dolognak. Mert az emberekkel nehéz ifit fiam., csakis az emberekkel. Még örülhettem, hogy a bíróságot megúsztam. Ha a központból inem segítenek, rosszabbul is 'járhattam volna. Csak azt ne hidd, hogy engem sajnáltaik! A maguk renoméját féltették. ti6
