Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 1. szám - SZEMLE - Rónay László: Jegyzetek Radnóti költői környezetéről

Nem a befejezés nagyszerű és sajnos beteljesült jóslata foglalkoztat most bennünket, hanem a fölszimatoló bika rajza, amint megérzi, bogy a messzeségből farkas csorda szagát hozza a szél, s megérzi azt is, hogy hamarosan küzdenie kell életéért. A történelmi események ismeretében nem nehéz ezt a képet a fasizmus előretörésével azonosítani. S ezek után már az sem véletlen, bogy az egész nemzedék idillikus közérzete egyre inkább elkomorul, s egyre valóságosabb élményükké válik a halál, a pusztulás látomása . ..

*

,,Minden nap meghozhatja a messzeségeik üzenetét, amely nélkül nincs költészet, s a költő saját nedveit éli föl, s eifomnyad, mint a kultúra fájáról levágott ág.” Ezekkel a gondolatokkal zárba a Vajda János Társaság antológiáját ismertető s azt korai próbálkozásnak vélő tanulmányát Babits a Pesti Naplóban. A messzeségek üzenetét közvetítette a Korunk Antológiája 1935-ben. Ez az első (nagyjában teljes gyűjtemény, amely összefogja és egységes rendszerező elv alapján mutatja be a Nyugat harmadik nemzedékét. (A nemzedéki határok természetesen nem voltak még végérvényesék, ezért nem csodálható, hogy például Sértő Kálmán is bekerült a válogatásiba.)

A kötet bevezetése elsősorban a fiatalok tematikáját s kifejezőkészségét boncolgatja. A fiatalok megérezték, hogy „maoskajajos, fáradt, aioikus kor jött el”, s ez ellen tiltakoznak csiszolt formáikkal s verseiknek idillikus alapmotívumaival. Pedig a kötet legtöbb költője már túljutott az idillien, vagy legalábbis elkomorult az idillikus kép. Radnóti „Mint a bifcá”-jának félelmetes, a küzdelmes, harcos jövendőt lidéző képe már mindannyiofcnál ott 'kísért. Felelősségérzetüket, hivatásválalásulkat és kétségeiket legtalálóbban talán Rónai Mihály András fogalmazta meg. Költeménye már a korábbi idillikus magatartás bírálata is, a záró kérdésiben pedig a világirodalom nagy mintáit idézi. elsősorban Horatius 16. epodoszát, melyben szintén a menekülés gondolatát viszi „ad absurdum” a költő. A tanulság: itt kell élni, harcolni, ezt a világot kell vállalni:

He tagú síppal, no, örült fuvolás, dalolj, enyelegj, álmodozz, henyélj, verje fel ligetek csendjét a kacagás, ott várd, míg múlik, ha múlik az éj.

(De mit mondasz a zordon kérdezőnek, majd számot adnod hogyha kellene?

— Én tanúja voltam ennek az időnek, és nem tehettem semmit ellene!)

A vállalt harc, a világ megromlása telleni küzddlam ennek a kötetnek az alaptónusa. Forgács Antal — aki egyik versében elpanaszolja, hogy „alig volt vaiami kicsike jó /j egy séta, vagy új könyveim szaga. / Egy tiszta perc, hűs fénnyel villanó / s lányok könnyen koppanó szava — szintén vállalja ezt a küzdelmet:

Ügy harcolok csak, mint katona, akit küzdeni küld a feljebbvaló, de aki fegyvert nem fogna soha, önszántából, mert a harc nem való oly férfinak, aki csak szótlanul nézi, hogy tiszta és szép élete mint nyári felhő, gyorsan elvonul és senki sem törődik már vele.

87