Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 1. szám - SZEMLE - Rónay László: Jegyzetek Radnóti költői környezetéről

Petróleumszag s kávésbögre, zsíros papír és tört kenyér, s egy ember, aki ül csendben s nem vár és nem remél.

Ez a sokféle hang, sokféle ihletés Radnóti Miklós (költőd környezete, ez a Nyugat harmadik nemzedéke indulásának jellemző témaköre. Radnóti, akiitől négy verset közölt az antológia (Táj, változással, Beteg a kedves, Emlékező vers, Köszöntsd a napot!), szintén raegGsetndíti itt a bukolikus témát, amikor egyik .régi 'képét idézve írja:

Pásztorok, jöjjetek le mind a hegyekből és párnának kifésült gyenge gyapjakat hozzatok néki feje alá . ..

Már ekkor is érezni azonban, mennyire tömöríti a jelenségeket, mennyire csak a lényeget akarja kifejezni egy-egy képiével. Kései nagy korszaka nem is egy költői képe villan fel ezekben a költeményekben, például a Razglednicákböl:

Zápor marsolt át a gyönge erdőn, tükrösre tépte a fák levelét.

Négyet villantott még és égi

enyhe csúcsokon gurult tovább a dörgés.

(Ugyanígy ,,gurul” majd Bulgáriából a „vastag, vad ágyúszó” a hegygerincre a Razg- lednicák i. darabjában.)

A tájat ő is emberi vonatkozásokkal telíti, megszemélyesítései, szokatlan, érdekes képei pedig szinte élővé teszik az ábrázolt jelenségeket és tárgyakat:

Csöppekkel motozfltt még a táj ott, szuszogva ivott a papfejü domb.

De a fák mellén ráncolt lassan a bú gólyás vidék vizét ráncolja így kotyogva zöldes békabánat fa, madár és szél szipogó ijedelmét.

A fa, madár és általában a természet „szipogó ijedelmének” rajza jelzi a költő és általában az egész nemzedék elidegenedését. Radnóti azonban miás élményekre is rezo- nált. Az Tjjholdat nyitó, 1933-ban kelt Mint a bika című költeményében olvashatjuk:

Ügy élek mostan is, mint a bika, de mint bika aki megtorpan a tücskös rét közepén és fölszagol a levegőbe. Érzi, hogy hegyi erdőkön az őzbak megáll, fülel és elpattan a széllel, mely farkascsorda szagát hozza sziszegve, fölszagol s nem menekül, mint menekülnek az őzek, elgondolja, ha megjön az óra, küzd és elesik, s csontjait széthordja a tájon a horda és lassan, szomorún bőg a kövér levegőben így küzdők én is, így esem el majd, s okulásul késő koroknak,, csontjaim őrzi a táj.

S6