Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 1. szám - SZEMLE - Veres Péter: Shakespeare társaságában

ről a másikra. Állítólag a verses szövegekhez kell igazodniok s e lépésekben költészet van. Én ezzel nem vitatkozom, mert látóim, hogy más alakok - teszem azt, a Shyioak- félék - egész rendes lépésekkel járnak-kelnek, csak annyit mondok hozzá, hogy (kétféle mozgás lehet művészi és Igaz: a természetes mozgás és annak paródiája, ami az egyéni különbségeket figurázza ki. Ez a fajta shakespeare-i mozgás se ez, se az: ez a mű mozgása. Nem hiszek benne, bár elismerem, (hogy a művirág is virág s még szép és érdekes is lehet. De nekem ne azért legyen valami szép, mert érdekes, vagy mert új, vagy régi, hanem azért legyen érdekes, mórt szép és igaz. De ezen még vitatkozni kellene, hát inkább abbahagyom.

Shakespeare-t olvasva elgondolom, hogy ez az író a legpoliíikusabb író minden volt írók között, de a politikát nem valamely pártiból, hanem felülről, - (hogy is mondjam? - az örökkévalóság partjáról nézte. Senki sem foglalkozott annyit a hatalommal, a hatalmat birtokoló emberek gondjaival, sorsszerűvé nőtt bajaival, bűneivel és ebből eredő egyéni és népi-nemzeti tragédiákkal. Shakespeare ebbon óriás. Senkitől sem értettem így meg a pártosság lélektanát és a pártok tragédiáját. És nemcsak a királyokét, ámbár Shakespeare a királyokban írja meg a hatalom emberét. De ez mellékes, mert ezek a királyok igen ‘egyszerű 'emberek, lelkűidben lehetnének vidéki köznemasek, vagy rangos parasztgazdák is. Hanem a nép isorsát is, amely pártokra szakadozva, valamelyik hatalmassal együtt szenved, sőt a hatalmasért szenved és pusztul, sodródik, vagy elmerül a történelmi sors mélységeiben. De az író azt is láttatja velünk, hogy ha két pártra szakad a nép., az (egyiknek rabbá kell ugyan lenni, de a másik se lesz szabad, mert a rettegés, a résonlevés rabságában vergődik az is, és pártos hatalmát élvezni nem tudja egy pillanatra sem, amíg meg meim békélteti a miegbékéltethetőket.

Shakespeare azonban nemosák ábrázolja ezt, hanem érzékelteti, hogy ez sorsszerű, hogy ez történelem és nem vizenyősíti dl humanista szkeptikus siránkozással az igazságot: az élet törvényét, ami a harc és helytállás törvénye is.

Ki tehet arról, hogy Shakespeare mint egy óriás magasodik azok fölé a királyok és hatalmasok fölé, akik vélt hatalmukban vakom és süketen azt hiszik, hogy uralkodnak a valóságban. Shakespeare jobban tudta, hogy imi a nép, mii a hatalom, mi a bölcs kormányzás, mi a sors és mi a történelem', mint mindazok, iákik a hatalmat birtokolták és a kormányzást, vagy az erőszakolt, vagy a szeszélyt gyakorolták. A legnagyobb szellem, aki valaha élt, illetve írt a földön, olyan nagy, hogy bár sokan ismerik és sznobizmusból vagy megértésből méltányolják, es-etlog játékossága elragadja őket, egészen és teljesen csak nagyon kevesen értik.

79