Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Molnár József: Portré egy festőről
részére gondolok Abt, mom is a tárgykörre - hiszen Leibi aktot nem is festett —, hanem sokkal inkább az ő magaisrenidű iművészeti etikájára, a művészet hűséges szolgálatára, az őszinteségre, az élvek, a meggyőződés fel nem adására, arra a mindig magas- rendű művészeti erkölcsre, amely szerint sem anyagi, sem más előnyökért nem szabad áruiba bocsátani művészi meggyőződésünket, és még a legkisebb dolgokban is a legmagasabb nívóra kell törekedni.” A orosz festők közül Rjepimt nagyon szerette; másoktól tudom, hogy a szovjet festészet kiválóságainak reprodukcióit is elmélyedve tanulmányozta. A magyar festők köziül Munkácsy csodálatával bocsátotta al a középiskola. A tanultak, látottak után - szubjektív megfigyelésem - Benczúr közelebb került szivéhez. - Az impresszionizmust olyan nagy képzőművészeti forradalomnak tekintette, amelyre imindan későbbi formabontó kísérlet elméletileg visszavezethető. Az újat keresőkkel szemben soha nem volt maradi. Amikor Hitler ránk tenyereit, s egész Európát elnyeléssé! fenyegette, ő is érezte, hogy a megváltozott életérzésünk kifejezésére a festészet klasszikus eszközei elégtelenek. Azonban a „modemektől” is megkövetelte azt, amire Leibl tanította: a művészeti etikát, az őszinteséget. Jóakarattal figyelte a harmincas évektől kezdve egy polgári formákat bontogató festő fejlődését. Ez a festő 1945 után elfogadta a szocialista caálizmus akkor még zavaros tanításait, csatlakozott a sematikusan ábrázo*- lókhoz, és korábbi formabontó elveit áruba bocsátotta. Kemény szavakból tudott korbácsot fomnii azok vállára, akik elveiket áruba bocsátották. A művészi hit tartalmi részét illetően humanista türelroosségat tanúsított. A meggyőződésből vállalt hithez való ‘hűséget, a meggyőződés fel nem adását tekintette a művészi tisztesség mércéjének. A kontúr nélküli „lucskos” afcvarellfestés nem .az ő találmánya; átvételéire külső körülmények fcényszeríüették. A visszaemlékezéseiben írja: „Tanári elfoglaltságom miatt sokszor napokig sem tudtam dolgozni, ,s ilyenkor az olaijfesték csak félig száradva meg, lehetetlenné, vagy igen nehézzé tette a munka folytatását. Az akvardll- nél ez másként volt: bármikor vettem elő, mindig egyforma lehetőségeket kínált a tovább dolgozásra. Rájöttem, hogy lágy, kcafcúrtalan látásomnak ez az anyag nagyon megfelel, és kiAsaneirve sok fortélyát olyan lehetőségeket nyújt, amelyekkel mindazt ki tudom fejiezni, ami festőikig érdekel. így alakítottam ki lassan-lassan azt az egyéni technikát, amely .szervesen a látásomból falsad, és csakis az enyém.” A látása iá tónusokra dlyan érzékeny volt, amilyet laikus nem tud elképzelni. A kárpitszövet számára másként verte vissza a napfényt délelőtt, mint kara délután. Amikor még a nyári időszámításhoz egy órával előre kellett . igazítani az órákat, zsebórája nem igazodott a nyári időszámításhoz. Ha egy aktot .felhőtlen ég alatt kezdett el festeni, félig borult időben nem folytatta a festést, hanem .modelljét új vázlat készítéséihez állította be. A finom fényhatások érzéklésének ez a különleges adottsága is lényeges kelléke volt utánozhatatlan ákvareH-teobnikájániak. V. Az öregedés egyedi tüneteiben nagy változatosságot figyelhet meg az orvos, a pszichológus. A művészember lélekben makacsabbul lázadozik az öregedés ellen, ezért naplementéjében érzékenyebben viseli a korosodással együtt .járó szomorúság humuszát. Horváth József viszonylag sokáig maradt meg baráti beszélgetésiekben tréfálózó fogalmazást kereső, derűs embernek. Élete utolsó öt esztendejében láhhibája miatt egyre nehezebbé vált .számiára a járás, de ez lelki szenvedésbe csak ákkor csapott át, amikor a festőál'ivány előtti álldoigálássial járó fájdalom munkájában is korlátozta. Ezt a műteremben szerezhető szomorúságot nehéz érzékeltetni olyan művész .esetében, aki minden szabadidejét vallásos áhítathoz hasonlítható megszállottsággal festőálllvány előtt töltötte. 560
