Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 6. szám - TANULMÁNY - Jávorszky Béla: A modern finn líra

nemzedékének a tanítványa, és mint ilyen, első kötetétől a modem finn vers művelője. Nyugtalansága folyton biztonság, menedék után kutat, azt keresi a szerelemben, a filozófiában, végül a katolicizmus eszményeiben is.

Ugyancsak intellektuális lírai vonalon mozog a kor nagy tekintélyű kritikusa, Tuomas Anhava (síz. 1927). Anlhava kitűnő költő, műfordító, kultúrszeimélyisóg, a Parnasso főszerkesztője, versei rövidek, gondolatiak, érződik rajtuk az általa oly sokat fordított japán költészet hatása. Verseiben pontos és tárgyilagos, kissé szkeptikus, a tárgyszerűség már köteteiméiben is megmutatkozik (Versek - 1961, 36 vers, Hatodik könyv sitib.)

A romantika idején elsorvadt és lejáratott pátosz is felbukkant ismét, sőt polgárjogot nyert Pent ti Holappa (tsz. 1927) verseiben. Holappa hazafias pátosza fegyelmezett, a nagy és mindent átfogó képeket elhanyagoltja és a részleteknek ad erőt és lendületet. Némiképp hasonló alkat Paavo Haavikkoé (sz. 1931), aki legújabb kötetérvel (A fák és minden zöldjük, 1966) a legpolitikusabb finn költők közé sorolódott, igaz ugyanakkor, hogy ábsztraiktaiblb, akár az eddig említettek, akár az új líra legmodernebbjei: Saarikosfci, Lotunela, Kirstinä vagy Matti Rossi. Haavikko világa olykor már csak a csupasz líra, .zárás levél”, (hogy saját szavaival éljünk, csupán illat és fenyőfüst, a költő virágok közt csücsül, és Ott, áhol áll: „tizenkét üres hely ásítozik”. „Bizony félrevezettelek és most egy téli doimb tövén csücsülsz / az ágaikon át próbálod kilesni a császárokat, akik nincsenek is - a birodalom súlya ott ül még szíveden / pedig születik és elbukik minden zárt szemhéjad mögött / ha kinyitod szemed: porrá omlik széjjel az egész.” A világ elmozdult a talpa alatt, maga is érzi sokszor lírája gyökártjélanségét. „Milyen haszontalan vagyok, világ!” - kiált fel, érezve nyilván a reális emberi kapcsolatok hiányát, a légüres teret, amely egyre inkább körülveszi. Pedig Haavikko felelősségtudata, hivatástudata példaszerű, más kérdés, hogy az eddigi költői utat befejezettnek, tovább járhatatlannak látja, de nem tud előre mutatni sem. „Hát hogy bírnánk ki hallgatás nélkül, amikor kiderül: a kolbászét nulla, semmi egyéb.” Utolsó kötetében mintha tovább mozdult volna, a csendes és elvont költő egyszerre Vietnamról, a fenyegető halborúkról, hazája sorsáról (beszél.

Ez a stílus, ezek a tartákná elemék persze már megint új lírai irányt jelentenek. i960 körül ugyanis bevonult a finn költészetbe is a politikum, vége szakadt az úgynevezett „tiszta” versnek, a költők közvetlen, köznapi nyelven kezdenek beszélni. Már az ötvenes években hidat épített dbbe az irányiba néhányuk, például Tyyne Saastamoinen (sz. 1924), Pekka Lounela (sz. 1932) és Olli-Matti Ronimus (sz. 1929). Lounela feszes verseivel, útirajzaival; Ronimus szürrealista, majd groteszkbe hajló verseivel tűnt ki. - A hatvanas évek elején átcsap Svédországiból a „konkrét líra”, Kirstinä, Aronpuro képverseikkel, tipográfiai trükkökkel próbálkozik. E csoport, az én. „hatvanasok” költészetének legfciválóbbja Pentti Saarikoski (sz. 1937), a mai finn líra enfant terrible-je, szimultanista zsonglőr (érdekes, hogy az új finn költészet vezető irányzata éppen a szi- miultamizmus). Vidám, kötetlen csavargóként, amolyan modem komédiásként indult, s költészetére is ez a gondtalanság és könnyedség nyomta rá a bélyegét'. Első két kötete (1958) javarészt játékos képversek, tele szellemes, néhol pompás felvillanásokkal, egyelőre azonban miég egyéni hang híján. Ezen a két kötetén legalábbis erősen érződött két nagynevű tköltőtársa, a Saarikoiskkiál jóval idősebb Mustapää, és a finn költői kép megújítójaként számon tartott Paavo Haavikko hatása.

Saarikoski hangja először A világból (1961) c. kötetében terebélyesedett jelentőisisé, magabiztossá, a költő itt jutott el az egyéni hang és stílusformálás döntő pontjára: hangja egyszerre érdes lesz, olykor gúnyolódó, ugyanakkor azonban finom képeinek telitalálatai kicsit melankolikus, kicsit ironikus versekké érlelődnek.

Ez a friss, eleven hang fejlődött tovább a költő eddig legérettebb kötetében, a Mitä tapahtuu todella? (Mi történik tulajdonképpen? 1962) címűben, mely az Otava

5?2