Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Sarkady Sándor: Dunaújvárosi művészek bemutatkozása Sopronban
metszetsonozata agy «népi iíhlebósű, maga útját ikereső, elkötelezett művészre hívják fel a figyelmünket. A Népmese illusztrációk nem egy-egy mese valamely jelenetének parafrázisai, hanem az egész magyar mesevilágnak, s rajta át egész népünk lelkű létének, tehetségének, érzelem- és fcépzeletgazdagságának ikápi mementói. Egy-egy balladás vagy miesés 'motívumot („csak tiszta forrásból”, „a kis fcanász”, „a favágó és a medve”, „boldogan éltek, míg mag nem haltak” sitib.) a művész - vonallal és szóval - párhuzamosan is megfogalmaz. A lkát idegen jelzőrendszer, az ábra és a 'betű, művészi egységgé; képpé integrálódik. — A göcsörtös betűk és az alakok „boszorkányosán primitív” kacskaringói az Égig érő fa göcsörtös törzsét, kaoskaringós ágait és évezredes múltról suttogó leveleit 'mint vizuális élményt varázsolják elénk. Az Égig érő fa lombjai közt a magyar népmese örök napjának sugara játszik. . . Szépek a Hónapok-sorozat darabjai is. Ravasz Erzsébet itt többnyire a kör határai között (dolgozik, leleményesen helyezve el a rendelkezésére álló sík szigorú egységeiben az adott hónap szimbolikus állatfiguráját és a népi élet, a népi munka jellegzetes mozzanatait. Különösen megragadó az Április. A Bika jegye a képen majdnem kitölti az egész teret, a maradéktérben mégis ott van az áprilisi parasztélet egésze. A Bika hasa alatt „kis kacsa fürdik fekete tóban”, a lába előtt kotlós oktatja szemlkeresásre kiscsirkéit, a háta mögött pedig botjára támaszkodó birkapásztor kémléli az eget. Látjuk, amint egy homloka mögött született „ess, eső ess”-re - mint mesebeli varázsigére - dered az áprilisi zápor. . . A több műfajban is bátran kísérletező Pálfalvi János éppen sokoldalúságával hívja fel magára a figyelmet. Grafikái, tusrajzai, tűzzománcai között egyaránt találtunk maradandó élményt nyújtó alkotásra. Az átélés mélysége és a virtuóz technika késztet megállásra Pálfalvi Narkózis c. képe előtt. A műtőasztalra dobott, élettebhalállal számadásra kényszerült ember lelkiállapotát jeleníti meg a művész azokban a pillanatokban, amikor a narkózis még nem fektette ikétrvál'lra a tudatot, s a félig hunyt ,pillák mögül még lát (vagy mór csak vizionál?) a szűkülő szeiübogár — és a szűkülő lélek. A vízszintesen fekvő beteg (aki egyébként nincs a képen!) önmagából már csak saját bütykös lábujjait llátja, s a természetellenesre nőtt lábfejeik körül a mélytudat elszabadult emllékfoszlányai és a műtő olló-tű- kós-géz lidóroeá kavarognak riadt Iboszortkánytándban. Egymásba fordult síkok - a recehártya és a műtő tükrei - a rettenet eltorzult szögeiből vetítik a tudatvesztés pillanatát. Oláh Gábor Műtőasztalon c. verséihez llehetne illusztráció ez a kép ... Pálfalvi tűzzománcai között is töhb figyelemre méltó alkotás akad. Emlékezetes a Középkor máglyavörösen égő felülete 'és Flóra koszorús asszonyfejének modern változata. A Gyermek labdával a gyetnmekrajz naív vonal- és 'S2ántechniikájánák esztétikai lehetőségeit kamatoztatja. A Lassú kibontakozás zománéba-lobbant pillanata, az alaktalan sejt sejtelmes mozdulása.: sokatmondó. Pálfalvi Jánoson kívül zománcképeivel tűnt ki még P. Csasztka Ilona és iff. Koffán Károly. Csasztka zamánctükreiből rokonszenves lírikus arca néz vissza ránk (Magány, Fej gyöngyökkel). Különösen szép a halk színekből égetett, bensőséges mdlegű Anya gyermekével és virággal. Ifj. Koffán Károly is avatott kézzel rakja ki zománctéglácsfcáiból a maga művészi világképének mozaikjait. Erős oldala mind a szerkesztés (Rusztikus kisváros, Kisvárosi ünnep 1-lL), mind a kólónk (Kisvárosi alkony). Ifj. Koffán „nagyvállalkozása” a Béke c. tablófcép. A kompozíció előteréből - fejük fölött hellászi kék az ég a kafoikagathia szóptesitű, 'értelmes arcú ifjú emberei 465
