Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 5. szám - EMLÉKEZÜNK - Angyal Endre: Emléksorok Devecseri Gáborról

vatois .pesti írók” csoportjának nevezett. Talán inkább ,jbudai írónak” nevezfaetnők, hisz a budai (hegyekben élt, s ott, a Kútvölgyi úti kórházban (hunyta lie örökre szemét.

Már a fiatalkori Devecseri-versek közt akad egy nagyméretű alkotás - e sorok írójának legkedvesebb Devecseri-verse —, a „Budai begyek utcáin”. A költő cl-eljátszik a budai hegyvidék utcaneveivel, amelyek asszociációk sorát ébresztik fel benne, s ugyanakkor igen finom lírai képekre inspirálják. Nem állhattuk meg, hogy annak a pompás versnek legalább néhány sorát ne idézzük:

Ki annyi embert vitt a dicsőségre, a ,,Lant” maga is megpihent itt végre.

Utcája van a regének, a csíznek s ha ez utcákban jársz, a kövek és a palánk vagy drótból font kerítés hallgatnak és mindig másfele néznek.

Alkura egy sem lép; légy külön boldog, ha tudsz, - szólnak - emlékeid szedd össze, tekintetünk nemes gőg küldi messze, szoríts kezet, a többi a te dolgod.

Tábláikon nem alkalom virága nyit, naptárlaphoz kötözött porok szennye távol van, s nem, mi egyszer drága, csak ami mindennapi és örök.

Tizennyolc-tizenkilenc éves lehetett Devecserá, amikor ezt a verset írta, azonban már költői tehetségének teljes birtokában. Jöbarátja, Somlyó György, joggal kezdheti így visszatekintését: „Pályáját csodagyerekként kezdte. Húszéves korára mesterek fogadták kedvenc tanítványukul; s már voltak, akik őt tekintették (mesterüknek. Első versei aritíli, mozarti tüodárléptekkel libbentek a kor egyre ördögibb örvényei fölött.”

Abban a köriben, amelynek Somlyó György is tagja volt, ismertem meg 1936-ban Deveoseni Gábort. Rokonszenves, jó megjelenésű, diákos külsejű fiatalember volt - ezek a diákos vonások még 1966-iban sem koptak le róla! -, ugyanakkor azonban írói hivatását mélységesen komolyan vevő egyéniség. Joggal írhatta .magáról egy esszéjében néhány évvel később: „En költő vagyok. Mindenkinél öregebb és fiatalabb mindenkinél.”

Érdekes volt ez a kör. „Nógyasy László Társaságnak” neveztük magunkat, az egykori Négyesy-fele „stílusgyakorlatok” fölelevanítésének szándékával. A társulást, amely 'kötetlen jellegű volt, alapszabályok nélkül, Kenyeres Imre irányította, Császár Elemér akkori tanársegéde, aki azonban nem osztotta professzorának megcsontosodott konzervativizmusát, sőt mint a Diárium szerkesztője, publikációs lehetőségeket is nyújtott a kör fiatal tagjainak.

Devecseri és Somlyó mellett a körhöz tartozott Kosztolányi Ádárn, a költő fia, a művészettörténész Pogány Ö. Gábor, a nemzetiség-történész Kemény G. Gábor, a drámaírói Hubay Mjiklóis, a fiiolágus .Szilágyi János György: akkor még valamennyiem ■egyetemi .hallgatók. Kissé afféle „ifjú titánoknak” éreztük magunkat, de — amint a felsorolt nevek mutatják - körünkből a magyar irodaiamnak, művelődésnek sok jelentős alkotója nőtt ki.

Hetekiot - vagy talán csak kéthetonkiint? - tartott összejöveteleinken néha tizen- öten-’húszan is voltunk. Visszatekintve .erre az érdekes társaságra, azt kell mondanom: Devecseri Gábor volt a tulajdonképpeni Spiritus rector. Egy _al halommal egy XíX. századi különös angol író, Thomas de Qulimoey .esszéjéből (Egy ópiumevő vallomásai) mutatott be részleteket, saját .fordításában, máskor mesteréről, a költő Somlyó Zoltán414